hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

KSH: mérséklődött a természetes fogyás

Kevesebben halálozás és születés volt az első fél évben, mint az előző év azonos időszakában; összességében mérséklődött a természetes fogyás, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentésében.

A közlemény szerint január és június között a születések száma 2,4, a halálozásoké 3,8 százalékkal volt kevesebb, mint 2017 azonos időszakában. Így a természetes fogyás 6,3 százalékkal, 1597-tel csökkent 2017 első félévéhez képest. Az idei első félévben 43 069 gyermek jött világra, ami 1040-nel maradt el a 2017-es számtól. Januárban és júniusban valamivel több, február-májusban kevesebb élveszületés történt, mint egy évvel korábban; a legnagyobb arányú, 7,3 százalékos csökkenés májusban volt.  A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,43 volt, az előző év azonos időszakára számítottnál (1,45) valamelyest kevesebb.

Az első félévben 66 869 volt a halálozások száma, ami 2637-tel kevesebb az előző év azonos időszakához képest. A márciusi jelentős, 15 százalékot meghaladó emelkedés kivételével az év többi hónapjában csökkent a halálozások száma. A legnagyobb arányú, 22 százalékos csökkenést januárban regisztrálták.

A születések száma kisebb mértékben csökkent, mint a halálozásoké, így a természetes fogyás 23 800 volt, ami 6,3 százalékos javulást jelent; az előző év vizsgált időszakában ez a szám 25 397 volt. Ezer lakosra 8,9 élveszületés és 13,8 halálozás jutott, előbbi 0,2, utóbbi 0,5 ezrelékponttal kisebb volt a 2017. január-júniusi értéknél, aminek eredményeként a természetes fogyás 0,3 ezrelékponttal, 4,9 ezrelékre mérséklődött.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink