hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Közbeszerzések: Ónodi nyugtalan

A Közbeszerzési Hatóság internetes oldalán közzétett határozatok szerint idén már 6 olyan tender volt, amely bírsággal végződött a közbeszerzéseket kiíró Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) számára, derült ki a HírTV riportjából.

A kancelláriaminiszter augusztusban még felelősségre vonást emlegetett, a kórházellátó vezetője viszont a helyén maradt. A Közbeszerzési Hatóság elnöke, Rigó Csaba Balázs a HírTV kérdésére azt mondta, új ügy egyelőre nincs előttük.

A pályázatok kiírásáért felelős kórházellátót korábban a jelenlegi egészségügyért felelős államtitkár irányította. Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta: a bírságok nyugtalanítják, de nem tudja, hogy mi volt a baj a pályázatokkal.

„Nem tudom, hogy hányról van pontosan szó. Azt tudom, hogy az elmúlt évben még 75 milliárd forintnyi fejlesztés, beruházás ment le hiba nélkül. Ebben az évben valamilyen oknál fogva – amit én sem értek, és nem tudok – felakadtak a rendszeren ügyek. A hatóság végzi a dolgát, ezt vitatja az állami fenntartó. Meg kell várni, hogy mi a végeredménye, a dolog engem is nyugtalanít egyébként, hiszen korábban erre eddig nem volt példa, meg kell várni, hogy mi történik a bíróságon” – emelte ki.

Az államtitkár elismerte, hogy a jogi eljárások lassítják a közbeszerzést, a beszerzések – mivel új közbeszerzést kell kiírni – hónapokat csúszhatnak.

(forrás: HírTV)
hirdetés

Könyveink