hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Köz és magán – így látszott a Fideszből

Az egészségügyi államtitkár minapi magánbiztosításokat pártoló megjegyzésére reagálva tekint vissza a kormánypárt kacskaringós útjára a VS.hu.

A kormány egy friss nyilatkozattal megnyitotta az utat a magánbiztosítóknak az egészségügyben, ezzel egy 1998 óta jegelt, azóta saját maguk által is többször hevesen bírált ötlethez visszakanyarodva. Az egészségügyben megjelenő magánpénz témája egy évtizede okoz folyamatos belső vitákat a párt vezetése és az önkormányzati politikusai között – idézi fel a lap.

2007-ben a Fidesz elnöksége még hatpontos nyilatkozatot adott ki a több biztosítós rendszer ötlete ellen, ami szerintük kettészakítaná az országot. Mikola István ugyanabban az évben azt mondta, "ép ésszel felvállalhatatlan", illetve nemzeti tragédia lenne a több biztosítós rendszer.

1998 körül még a Fidesz is a több biztosító mellett foglalt állást. Orbán erre azt mondta 2008-ban, hogy egy háromnapos, szakértőkkel kibővített kormányülés után arra jutottak, hogy "itt és most" Magyarországon egy ilyen modell a társadalom számára elviselhetetlen következményekkel járna, az emberek tekintélyes része kiesne a rendszerből, nem lenne valódi verseny, és óriási különbség alakulna ki a szegények és a gazdagok gyógyulási lehetőségei között.

A Fidesz hullámzó hozzáállását az egészségügyi magántőkéhez jól mutatja a kórházprivatizációval kapcsolatos véleményük is – emlékeztet a VS. – 2008-ban Orbán Viktornak levélben kellett rendet tenni a fideszes fejekben, miután Mikola István egy magáncég által működtetett kórházban azt nyilatkozta, hogy a magánpénznek lehet helye az egészségügyben.

Nem ez volt akkor az első olyan ügy, amelyben a Fidesz központja avatkozott be ugyanebben a témában: Orbán határozottan lépett fel akkor is, amikor a párt politikusai által vezett önkormányzatok kezdtek neki a kórházprivatizációnak. Elsőként a fideszes vezetésű szegedi önkormányzat próbálkozott 2000-ben, ezt végül Mikola István fújta le.A körmendi önkormányzat 2004-ben már továbbment: a 120 ágyas intézmény csődhelyzetben volt, az önkormányzat nem tudta finanszírozni a több 10 milliós hiányt. Itt került képbe a Hospinvest, amely megkapta a működtetési jogokat. A város polgármestere, Bebes István a döntés miatt évekre kiesett Orbán kegyeiből. A Hospinvestől később kivált a Medisyst Kft.-t, amely Tapolcán és Mezőtúron is átvette a kórházak működtetését a fideszes többségű önkormányzatoktól. Hevesben is egy magáncégre bízta kórházüzemeltetést a fideszes városvezetés 2007-ben. A megbízott cégnek ráadásul a Fidesz egri elnöke volt a tulajdonosa, a Fideszen belül ebből is balhé lett, a hevesi polgármestert és az egri elnököt is kizárták a Fideszből – olvasható a múltidézés a vs.hu-n.

(forrás: vs.hu)
hirdetés

Könyveink