hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Koronavírus: a dohányosok nagyobb veszélyben vannak

A dohányosok a koronavírus-járvány idején is nagyobb veszélyben vannak, erről beszélt Müller Veronika egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója az M1-en.

A dohányfüst súlyosan károsítja a légutak felszínét, a tüdő tisztító funkcióját, amely így mindenféle fertőzésre fogékonyabb lesz. A tapasztalatok szerint a Coviddal kórházban kezelt dohányosok állapota jobban romlik, mint a többi betegé, mondta a szakember, hozzátéve: a koronavírus a felső légutakban náthaszerű tüneteket okoz, kicsit lejjebb köhögést, legsúlyosabb formájában pedig tüdőgyulladást.

A delta variánssal az a legnagyobb baj, hogy nagyon virulens, kevesebb érintkezés is elég a fertőzéshez. Ráadásul a hidegebbre forduló idő elősegíti a légúti betegségek kialakulását, ezért is kerülnek egyre többen kórházba. Most azonban nagy előny, hogy van oltás. Az oltottaknál sokkal kisebb eséllyel alakul ki súlyos állapot. Azok a legveszélyeztetettebbek, akik semmilyen immunitással nem rendelkeznek, nem kaptak vagy már régen kaptak oltást, figyelmeztetett a szakember.

Müller Veronika azt mondta: fontos a járványügyi intézkedések betartása, a távolságtartás, a higiénia és a maszkhasználat; akinek tünetei vannak, az legyen különösen körültekintő.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink