hirdetés
hirdetés
2017. június. 27., kedd - László.
hirdetés

Kórházvédő demonstrációra emlékeztek

Az elmúlt tíz évben több mint 6,5 milliárd forint fejlesztés valósult meg a hódmezővásárhelyi kórházban, közölte Kószó Péter (Fidesz-KDNP) alpolgármester az alföldi városban csütörtökön, sajtótájékoztatón.

hirdetés

A kórház bezárása ellen rendezett demonstráció tizedik évfordulója alkalmából tartott eseményen a politikus úgy fogalmazott, 2006-ban a Gyurcsány-kormány "az egész magyar egészségügy ellen hadjáratot indított". A leépítések legnagyobb vesztese Hódmezővásárhely volt, 315-ről 116-ra csökkentették az aktív ágyak számát, így a megszűnés fenyegette a 1890-ben alapított, a vásárhelyi polgárok téglajegyeiből épített kórházat, közölte.

Az intézmény megvédése érdekében a város történetének legnagyobb tüntetése zajlott a Szent István téren 2007. február 18-án, majd az emberek élőlánccal vették körbe a kórházat.

Kallai Árpád, a Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója kifejtette, az akkori kormányzat a reform köntösébe bújtatva drasztikus ágyszámcsökkentéssel meg akarta szüntetni a hódmezővásárhelyi kórházat. Tíz évvel ezelőtt széleskörű összefogás alakult ki, Hódmezővásárhely, Mártély, Mindszent lakossága egységesen a kórház mellé állt, és több mint 15 ezer ember fellépésének köszönhetően sikerült megmenteni az intézményt.

(forrás: MTI)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
hirdetés
hirdetés

Könyveink