hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Kórházi fertőzések: októberben kiderül

Októberben lehetnek nyilvánosak a kórházi fertőzésekről szóló adatok, mondta a Zoom.hu-nak a TASZ magánszféraprojekt-vezetője.

Jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) szemben: áprilisban mondta ki a Kúria, hogy kötelező kiadniuk a 2014 és 2016 közötti, kórházi fertőzésekről szóló adatokat. Ezt azonban a mai napig nem tette meg a tárca, emlékeztet a Zoom.hu.

„A minisztérium rendkívüli felülvizsgálatot kért, a Kúriához fordult. Amíg a hatóság nem dönt, biztosan nem kaphatjuk meg az adatokat. Eddig ez teljesen szabályos, mindenkit megillet a jog, hogy a legfőbb bírói fórumhoz forduljon”– mondta a TASZ magánszféraprojekt-vezetője.

Asbóth Márton hozzátette, a minisztérium érveit látva, csak azt tudják elképzelni, hogy a Kúria megerősíti a korábbi jogerős döntést, amelyben kötelezik a tárcát az adatok kiadására. Szerinte az EMMI állítása, mely szerint ezek az adatok pánikkeltőek lennének, szakmailag nem megalapozott, nem olyan jogi érv, amit ebben az eljárásban figyelembe lehetne venni. A tárcának sikerült kicsit húznia az időt, de arra számítanak, hogy legkésőbb szeptember végéig, október elejéig megkapják az adatokat. Jelenleg éppen ítélkezési szünet van, bíznak benne, hogy ez a végső dátum.

(forrás: Zoom)
hirdetés

Könyveink