hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kórházi fertőzések: nem sikerült javítani

A bejelentett multirezisztens kórokozók miatti esetek közül emelkedés tapasztalható egyebek között a multirezisztens Klebsiella és az E. coli okozta fertőzések esetében, de a rezisztens Staphylococcus aureus, vagyis az MRSA okozta súlyos kórházi bőrfertőzés is többeket érintett, közli a Magyar Nemzet.

Tavaly 1481 multirezisztens, vagyis a legtöbb antibiotikumnak ellenálló kórokozóval (MRK) is megfertőződött beteg halt meg a kórházakban, az elhunytak közül 174 esetben a fertőzés a halál oka volt, vagy közrejátszott abban – idézi a lap az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentését.

A fekvőbeteg-ellátó intézményeknek 2006 szeptembere óta kell jelenteni a jogszabályban meghatározott multirezisztens kórokozók által előidézett, egészségügyi ellátással összefüggő fertőzéseket. Tavaly a rendszerbe 92 fekvőbeteg-ellátó intézmény 164 telephelye küldött adatokat a fertőzésekről, miközben egyébként 167 kórházat listáz a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő.

A mutatók szerint 4830 MRK-fertőzést jelentettek, ez emelkedést mutat a 2015. évihez képest.Érdekesség, hogy a fekvőbeteg-ellátó intézmények egyharmada 10 vagy annál kevesebb fertőzést jelentett, egyharmaduk (32) viszont az átlagos esetszámnál több fertőzést listázott. Arról azonban, hogy pontosan mely intézményekben fordul elő a magasabb fertőzésszám, nincs információ, ezt ugyanis nem hozzák nyilvánosságra. Ennek egyik oka az egészségügyi szakértők szerint az: a döntéshozók nem akarják, hogy a lakosság rosszul értelmezze a számokat, és megrendüljön a bizalom az esetleg rosszul teljesítő intézményekben. Ezt a jogvédő szervezetek, például a Társaság a Szabadságjogokért vitatja, évek óta küzdenek az adatok nyilvánosságra hozásáért. Ez idáig hiába.

A jelentésben a szakértők azzal magyarázták az MRK esetszámának növekedését, hogy tavaly jelentősen emelkedett (38 százalék) a mikrobiológiai vizsgálatok száma, ezáltal több esetet azonosítottak, valamint hogy helytelenül alkalmazták az antibiotikumokat. Kiderült az is: tavaly 31 esettel kevesebb véráramfertőzésről érkezett bejelentés, mint 2015-ben, így ez 2016-ban 3368 beteget érintett. Az összes jelentett véráramfertőzés 46 százaléka a 40–69 közötti korosztályban fordult elő. 1324 beteg hunyt el a kórházi tartózkodás időtartama alatt, 461 esetben a halál nem volt összefüggésben a véráramfertőzéssel, 581 esetben az összefüggés ismeretlen volt, 218 esetben a fertőzés összefüggött a halállal, 64 esetben pedig ez volt a halál oka.

További részletek

(forrás: Magyar Nemzet)
hirdetés

Könyveink