hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Költöztetik a betegeket a nővérhiány miatt

Havonta két-három nővér mond fel a győri Petz Aladár kórházban, kevés az új jelentkező, akik között sokan kezdők, írja a Kisalföld.

Ötven-hatvan ápolót akár már ma fel tudna venni a győri Petz-kórház: ennyi emberrel egy időre orvosolni lehetne az egyre feszítőbb nővérhiányt a Kisalföld szerint.

Mivel azonban közel s távol nincs most jelentkező, a betegek komfortjából kell visszavenni – a kétágyas kórtermek több helyen háromágyassá váltak a közelmúltban, a négyágyasok pedig hattá. Mindenhová kell(ene) megfelelő számú nővér, s mivel nincs, ezért – például a neurológián – az egyik szárnyból a betegágyakat átköltöztették annak a szárnynak a szobáiba, ahol a szükséges ápolói létszámot biztosítani tudják. Az egyik szárny kiürült, a 10 ágyas részleg betegeit a törzsosztályon látják el; de így a két-, háromágyas kórtermekből három-, négyágyasak lettek. 

Havonta két-három fiatal nővér mond fel a Petzben, mondja dr. Tamás László János főigazgató; ők legalább kipróbálták a szakmát, de nincs ok örülni, mert onnan tovább is álltak. Helyettese, dr. Skaliczky Zoltán – aki a főigazgatóhoz hasonlóan gyakorló sebész már jó ideje a kórházban – úgy saccol, körülbelül 50 százalék azoknak a nővéreknek az aránya, akik tapasztaltak, vagyis legalább tíz éve szakápolóként dolgoznak. A többiek folyamatosan cserélődnek. A régiek maradnak, de sokan közel vannak a nyugdíjhoz, 40 év munkaviszony után aki teheti, él a nyugdíj lehetőségével.

Már tizenöt éve megjósolták a szakemberek, hogy a nővérhiány ide vezet. Nem győri, hanem országos problémáról beszélünk, ami azért alakult ki, mert az ápolói képzéseket szakmunkásszinten megszüntették, az érettségi utáni, felsőfokú, OKJ-s végzettséget és diplomát kínáló képzésekre pedig egyre kevesebben jelentkeztek/jelentkeznek. Az ok nyilvánvaló: lehet papírja az embernek magasabb képesítésről, de a mindennapi munkában ezt a tudást alig tudja kamatoztatni, ha ugyanúgy az ágytálazás, a mosdatás vár rá – nincs ugyanis segédápoló, aki ezeket a feladatokat helyette elvégezné.

(forrás: Kisalföld Online)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Jó étel, jó élet

    "Elakadt a táplálkozás útvesztőjében? Ez a kézikönyv segít a fiataloknak, kezdő háziasszonyoknak, babás családoknak és mindenkinek, aki szeretteinek,...

  • learn more A lélek rejtett ösvényein. A pszichoanalízis aktualitása a klinikumon innen és túl

    Eljárt-e az idő a pszichoanalízis felett? A szerző határozott válasza...

  • learn more Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata

    A HGYE és a PharmaMedia gondozásában készült "Az elsődleges gyermekorvoslás gyakorlata orvosi kézikönyv" egyedülálló ezen...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Szalagsérülések

    A „Traumatológia Témakörök” sorozat 1993-ban indult az akkori Országos Traumatológiai Intézetben. A zsebkönyvek szerzői többnyire traumatológusok, akik a...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A placebo-válasz

    „A placebo-jelenségről sok mindent gondolnak az emberek, még a szakemberek is, ami lehet ugyan igaz is, de nem úgy, nem azért és nem akkor! Ebből a könyvből...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Kreativitás - Az elme kerekei

    A kiadó most új köntösben, „Az elme kerekei" címmel induló sorozat első tagjaként ajánlja a világszerte nagy sikerű Kreativitást az...

  • learn more Language Abilities in Williams Syndrome - Neurocognitive Development and Impairments

    The book presents a set of ten carefully designed experimental studies...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Sorból ki lóg

    Leírás: Mikrobiológia, járványtan és egészségpolitika szakembereknek és kíváncsiaknak. Nem baj, ha kilógsz a sorból. Lehet, hogy a sorral van a baj! –...

  • learn more Ärztliche Kommunikation

    Die Arzt-Patienten-Beziehung erfordert über die alltäglichen Kommunikationsfähigkeiten hinausgehend auch spezielle Kenntnisse. Die alltägliche Praxis...

  • learn more Új tápanyagtáblázat

    A könyv a bevezetés és a táplálkozási alapfogalmak tisztázása után 12 fejezetben foglalja össze témája tudnivalóit. A bemutatás a...

  • learn more History and Theories of Mind - Neurocognitive Development and Impairments

    The history of cognitive science in combination with the history of psychology is...

  • learn more Betegbiztonság

    Miért fontos a betegbiztonság? Az orvosi tevékenység természetéből adódik, hogy annak során hibák, nem kívánt események fordulhatnak elő. Az orvostudomány...