hirdetés
2024. április. 17., szerda - Rudolf.

Kellermayer vs. Merkely: folyik a versengés a rektori címért

Míg Merkely Béla klinikus, Kellermayer Miklós az akadémiai oldalról jön, ami részben magyarázza kettejük mostani versengését, írja a Telex.

A Telex forrásai közül többen utaltak arra, hogy az egyetemen mára olyan hangulat alakult ki, amelyben nem nézik jó szemmel a kritikus hangokat. Még ha konkrét eseteket senki nem is tudott felidézni, többen úgy érzik: aki kiáll magáért, az retorziókra számíthat. Amikor például még az oltások megjelenése előtt az egyetem a medikusok segítségét kérte a tesztelésekhez, sokan ódzkodtak ettől, hiszen attól tartottak, ezzel veszélyt hozhatnak családtagjaikra. Ezzel együtt viszont úgy érezték, az „önkéntes” részvételt nem utasíthatják el, ha később orvosok szeretnének lenni. Jól mutatja az egyetemen belüli hangulatot az is, hogy Kellermayer Miklóstól is többen azt kérdezték: nem fél-e azért, hogy el mert indulni Merkely Bélával szemben, és vajon ha Merkely győz, mire számíthatnak azok, akik nyíltan őt támogatták.

(...)

Míg tehát Merkely Béla klinikus, Kellermayer az akadémiai oldalról jön, és a lap egyetemi forrása szerint ez részben meg is magyarázza kettejük mostani versengését. A Semmelweis Egyetem életét ugyanis régóta meghatározza a klinikus-akadémikus „szakadék”. A klinikákon dolgozó orvosok hierarchikus rendhez, gyors, akár egyszemélyi döntésekhez szoktak hozzá, az akadémiai területről érkezők a lassabb, megfontoltabb működésben szocializálódnak, amelynek fontos eleme a transzparencia, a nyílt, érveket felsorakoztató vita. Az elmúlt évtizedek rektorválasztásain is általában egy klinikus és egy akadémikus mérkőzött meg egymással, és attól függően, hogy ki lett a rektor, egészen más munkamódszerek jellemezték az egyetem működését is.

Így már jobban érthetőbbé válik Kellermayer legfőbb kritikája a túlságosan erős „rektori akaratról”, Merkely mostanra sokszor megfellebbezhetetlennek tartott tekintélyéről. Persze erről is megoszlanak az egyetemen belüli vélemények. Egy forrásunk azt mondta: az elmúlt években nagyon hatékony volt a munka, korábban jóval lassabbak voltak a folyamatok az egyetemen és néha nehezen követhetők az elvárások.

(...)

A lap egyik egyetemi forrása szerint Kellermayer Miklós január 16-án (online) tartott fórumán is felháborodva beszélt arról, hogy az „optikai látványelemek” sokkal fontosabbá váltak az egyetemen az igazi minőség helyett. Ennek kapcsán említette meg azt, hogy a Semmelweis Újság októberi számának címlapján egy matematikailag-statisztikailag nem egzakt, manipulatívan meredeken emelkedő grafikonon ábrázolták azt, hogyan javult az elmúlt években a Semmelweis egyetemi rangsorban elfoglalt helye (a számok helyesek voltak, de a torzított ábrázolást az újság később javította).

Kellermayer emellett három területet nevezett meg, amelyekkel szerinte kritikus problémák vannak az egyetemen: az emberrel, a szellemmel és a működéssel. Szerinte ugyanis az egyetemet nemcsak a Korányi-projekt modern, új épületei jelentik, amikkel villogni lehet, hanem a benne dolgozó emberek és azok megbecsülése. Házon belül sok feszültséget keltett például, hogy míg a betegellátásban dolgozó orvosok (klinikusok) nagyon jelentős béremelést kaptak a kormánytól, a nem egészségügyi szolgálati jogviszonnyal rendelkező, egyébként sok esetben szintén orvos kutatók, oktatók viszont nem.

Az ő helyzetüket aztán egy pótlólagos béremeléssel igyekeztek rendezni. Ez azonban az orvosokkal ellentétben nem volt mindenkinél egyforma: két lépcsőben 15-15 százalékkal emelték a bértömeget, de ezt differenciáltan osztották el elsősorban minőségi mutatók alapján a dolgozók között. Így volt, aki csak 10 százalékot, más több mint 20 százalékot kapott.

A Telex Merkely Bélát és Kellermayer Miklóst is megkereste, hogy mondják el a fentiekkel kapcsolatos álláspontjukat, de a nyilatkozatot mindketten udvariasan visszautasították. Merkely az egyetem sajtóosztálya útján azt üzente: az elhangzottakat az egyetem belügyének tekinti, és nem szeretné elvinni személyeskedésbe se a dolgot. Kellermayer Miklós a lap megértését kérte, hogy a mostani helyzetben inkább csak az egyetemi nyilvánosságon belül kívánja lefolytatni ezeket a vitákat, például a január 19-i, szintén nem nyilvános csütörtöki fórumon, amelyen Merkely Bélával együtt ismertetik majd rektori elképzeléseiket.

A Telex teljes összeállítását ITT olvashatja.

(forrás: Telex)
hirdetés

Könyveink