hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Kásler és a lehetetlen küldetés

Az elmúlt hetekben egészségügyi botrányoktól volt hangos a magyar nyilvánosság. Közben észrevétlen maradt, hogy Kásler Miklósék az ingyen biztosított ellátások körét akarták átszabni, írja a HVG.

Nem múlt pénteken kapta az első fejmosást Kásler Miklós, a humántárca szórakozott professzora. Minthogy augusztus végéig semmi érdemleges nem történt az egészségügyben, a tétlenséget Orbán Viktor – a HVG forrásai szerint – számon is kérte a minisztertől és Nagy Anikó államtitkártól. A megszorongatottak pedig bedobták, hogy szakadásig munkálkodnak a "kiegészítő biztosítás" kidolgozásán. Így kaptak is három hetet arra, hogy a kormányülés elé terjesszék a víziójukat. (A népmesei hármas szám mellé komolyabb országokban ilyen munka érdemi elvégzéséhez nem hetet, hanem évet rendelnek.)

A csupán látszólag egyszerű, valójában nagyon is összetett feladat megoldásához az államtitkárságnak, vagy még feljebb, a Fidesz egészségpolitikusainak kellett volna meghatározniuk a sarokpontokat. Azt kellene tisztázni: mi tartozzon az „ingyenes” társadalombiztosítási ellátás körébe és miért lehessen külön pénzt szedni. Az állam szedje-e be vagy magánbiztosítók biznisze legyen?

Ezek tradicionálisan kormányzatokon átívelő politikai kérdések, amelyek megválaszolását nem tette könnyebbé a Fidesz vehemens fellépése a vizitdíj és a többbiztosítós modell ellen – még amikor a liberálisok vezették az egészségügyi tárcát. A "lehetetlen küldetés" ismeretében nem csoda, hogy a kórházvezetőként ismert, egészségpolitikusként viszont teljesen tapasztalatlan Nagy Anikó műhelyéből kikerült elaborátummal Kásler leégett a kormányülésen. Az államtitkár azóta megbukott, az Emmiben viszont folytatják a munkát a "kiegészítő biztosításról".

Az e heti HVG-ből az is kiderül, milyen személyi konfliktusok feszítik szét Kásler alatt az egészségügyi kormányzatot, és hogyan hatottak a minisztériumra az elmúlt hetek hangos botrányai.

(forrás: HVG)
hirdetés

Könyveink