hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Kásler az egészségügy töretlen fejlesztéséről

A járvány ellenére rendkívül jelentős egészségügyi és kulturális fejlesztések valósulnak meg, mondta Kásler Miklós az Életközelben legújabb részében.

Az emberi erőforrások minisztere a hetente jelentkező videóinterjújában beszélt a járványhelyzetről, a keleti vakcinák megítéléséről, valamint az egészségügy fejlesztéséről.

A szennyvíz adatokból az látszik, hogy a fertőzési számok csökkennek – mondta Kásler Miklós a beszélgetés elején. A miniszter hozzátette: nem lélegezhetünk fel, mert például Franciaországban is nagyon magasak voltak fertőzési számok, amik aztán csökkentek, majd újra emelkedtek. Jó esélyünk van arra, hogy a járvány tetőzését a közeli napokban el fogjuk érni - mutatott rá. A sikeres és folyamatosan zajló oltási akciókról elmondta: minden 60 év feletti, társbetegségekben szenvedő honfitársunkat várjak oltásra, mert ők a legveszélyeztetettebbek. Kiemelte: másodsorban mindenkit, aki még nem vette fel az oltásoknak az első, második, vagy akár harmad dózisát. A magyar kormány 2020 végén felismerte, hogy a vakcinák körül nemzetközi politikai és gazdasági érdekek keveredtek, ezzel magyarázható, hogy Brüsszel még mindig nem engedélyezte a keleti vakcinákkal történő utazást – hangsúlyozta Kásler Miklós.

A miniszter rámutatott: mivel a nyugatról érkező vakcinák mennyisége és a szállítás időpontja csúszott, ezért megfelelő szakmai és ellenőrzési körülmények között kezdték el az oltakozást a keleti vakcinákkal. Magyarországon elvégzett klinikai vizsgálatból fakadó tények, nem feltételezések, hanem tények arra utalnak, hogy a Szputnyik is és a Sinopharm is rendkívül magas védettséget biztosított minden életkori csoportban, természetesen nem egyforma mértékben.

Az elmúlt hónapban minden héten nagyon fontos beruházásokat jelenthettem be – így reagált arra a tényre, hogy csak ezen a héten 3 egészségügyi intézmény fejlesztéséről tartott sajtótájékoztatót. Mindenütt a jelenleg létező legkorszerűbb berendezéseket telepítettük le – mondta.

hirdetés

Könyveink