hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Ráfizethetnek a patikusok a segítségre

Rosszul is elsülhet a kötelező üzletrész-vásárlás: perek sokaságára számít a Magángyógyszerészek Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke – írja a WebOrvos.

Nem megy majd zökkenőmentesen a többségi patikusi tulajdon kialakítása a hazai gyógyszertárak körében, sőt: perek sokasága és hosszú agónia várható, jósolja a lapnak dr. Mikola Bálint, a MOSZ elnöke. A szövetség számításai szerint 2300 patikából 800-at érinthet a kötelező tulajdonszerzés.

– Szó sincs arról, hogy támogatást kapnának a patikusok, ahogy azt többen tévesen gondolják – szögezi le az MOSZ elnöke, jelezve: nincs tőke az ágazatban, nincs annyi pénzük a patikusoknak, hogy az üzletrészt megvásárolják, sőt: még a kedvezményes hitel a fedezetét sem tudja mindenki előteremteni megfelelő jövedelem híján.

Jóslata szerint a már így is pengeélen táncoló szakmai és üzleti kapcsolatoknak – gyógyszergyár, nagykereskedő, patikus – ártani fog a hatályba lépő rendelkezés, ahogy a nagykereskedői árrés-átcsoportosítással is épp a kedvezményezett patikusok veszítettek. Az sem hozta a várt hatást: nem tudta ellensúlyozni a forgalomcsökkenésből adódó patikai veszteségeket.

Mikola Bálint szerint a kialakult helyzetben háttérszerződések születhetnek, megjelennek a strómanok, a nem valódi tulajdonosokkal pedig csak a szőnyeg alá söprik a problémákat. Véleménye szerint a tulajdonlási kérdést rögtön a kormányváltás után, rapid módon kellett volna kezelni, nem pedig hagyni, hogy különböző határidőkkel és egyéb szempontokkal felpuhuljon a rendszer – olvasható a weborvos.hu-n.

(forrás: WebOrvos)
hirdetés

Könyveink

  • learn more Figyelem és értelmezés

    „Amit ezzel a könyvvel kapcsolatban mondok, az a pszicho-analitikus ülésre is érvényes; határozottan az a benyomásom, hogy a pszicho-analitikus...

  • learn more Levelek a túlvilágra - Egy 20. századi életút

    "„Az utóbbi időben több időt töltök unokáim korosztályának társaságában és látom, hogy a legtöbben milyen...

  • learn more Mit (t)egyek, hogy lefogyjak? - Patika Magazin könyvek

    A könyv segítségével nem lehet néhány hét alatt hatalmas túlsúlytól megszabadulni, azt sem ígéri, hogy...

  • learn more Balneoterápia és hidroterápia

    Magyarország termálforrásokban gazdag. Így számos természetes gyógytényezőt alkalmazunk a gyógyítás céljára. A balneoterápia...

  • learn more Professzionalizmus a pszichiátriában

    Amit gyakran a betegre nézve „gyógyító körülménynek” neveznek a medicinában, az valójában az orvos professzionalizmusának...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Stressz és egészség Menedzserbetegségekről – nem csak menedzsereknek

    Egy évtizede jelent meg a könyv első kiadása, Menedzserbetegségek címmel. A...

  • learn more Híres magyar orvosok IV.

    A szerzők az 1500-as évektől napjainkig közel 30 kiválóságot mutatnak be életútjukon, munkásságukon és társadalmi szerepükön keresztül. Az...

  • learn more A gyógyító kommunikáció - Praktikus tanácsok háziorvosoknak

    Az orvosi műhibaperek 70-80 százaléka kommunikációs hibákra, illetve az orvos kapcsolatteremtő...

  • learn more Velencei-tó látványtérképe

    Az elmúlt évek jelentős turisztikai fejlesztései is megtalálhatóak már a Civertan Grafikai Stúdiónak a Velencei-tavat és térségét bemutató...

  • learn more Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások

    Az olvasó a Csont-, ízületi daganatok és daganatszerű elváltozások második teljesen új, átdolgozott...

  • learn more Orbán Viktor és te

    Orbán Viktorra égető szükségünk van. Vagy talán nem is rá, hanem arra az Orbán Viktor-képre, amit a stábjával együtt professzionálisan alkotott meg,...

  • learn more Élettan gyógyszerészhallgatók részére

    Tartalom I. rész - Élettani alapfogalmak A szervezet belső környezete és a homeosztázis fogalma  A sejtfunkciók molekuláris...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Patikai reklámtárgyak

    A kiadó tovább folytatja az 1999-ben elkezdett, nagy sikert aratott reprezentatív gyógyszerészettörténeti albumsorozatát ezen könyvével. A reklám a...

  • learn more 150 EKG kérdés (javított kiadás)

    Bár a gyakorlat és a tapasztalat semmivel sem helyettesíthető, ez a könyv egy lépéssel közelebb áll a klinikai valósághoz, mint azok a...

  • learn more Hány barátod is van?

    Könnyű a hálózatok tudományában egy elvont matematikai elméletet látni. Pléh Csaba, Unoka Zsolt és munkatársaik könyve gyökereiben megváltoztatja...

  • learn more Rendhagyó szakácskönyv. Patikusok receptjei és borai

    Az utolsó darabig elfogyott, a későn rendelők pedig már nem is juthattak hozzá a Galenus Kiadó „Rendhagyó...

  • learn more Social dreaming

    Social dreaming – bizarr ötlet, hiszen csak egyes emberek álmodnak, és álmaikkal pszichoanalízisben „dolgoznak”. A social dreaming azonban más...