hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Ismét forró a hangulat a Magyar Államkincstárnál

Átverte a kormány az Államkincstár dolgozóit az 50 százalékos fizetésemelés ígéretével, jó, ha jövőre emelkedik a bérük. A szakemberek menekülnek vagy szakszervezetet alapítanak, írja a Népszava.

Ismét forró a hangulat a Magyar Államkincstárnál egy évvel azután, hogy egy kedélycsillapítónak szánt 50 százalékos béremelési ígéret hatására leállították a szerveződő sztrájkot. Különösen a többi területhez képest hátrányos helyzetben lévő nyugdíjfolyósítós munkatársaknál kezd elszakadni a cérna. A tavaly nyári ígéretek szerint egy azonnali 25 százalékos béremelés után 2018 januárjától újabb 25 százalékos emelésnek kellett volna következnie, de már a bérrendezés első üteme sem teljesült.

Áprilisban számolt be róla a 24.hu, hogy a budapesti központban a felsőfokú végzettségű dolgozók 17 900 forintos bruttó többletet kaptak, ami senkinél nem érte el a 25 százalékos emelést, a középfokú végzettségűek illetményalapját pedig 20 százalékkal toldották meg. Aztán a februári bérpapírok fehéren-feketén elárulták, a második emelési kört egyszerűen elfelejtette odaadni a MÁK a dolgozóinak. Eltelt fél év, és újabb ígérethalmazt ismerhettünk meg Varga Mihály előadásában, amikor három év után nemrég hajlandó volt leülni az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) tagjaival, írja a lap.. A pénzügyminiszter a központi apparátusban dolgozó köztisztviselők 25-30 százalékos bérrendezéséről beszélt 2019-ben, az azonban csak a költségvetés sorainak bogarászásakor vált világossá, hogy ezt csak az év felétől tervezik.

Egy dolog biztos: a kormány nem emeli a bértáblák 38 650 forintos alapját, a Magyar Közalkalmazottak, Köztisztviselők és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) javaslatát pedig, miszerint a mindenkori minimálbér legyen a közszféra valamennyi béremelésének az alapja, még átgondolni sem volt hajlandó a pénzügyi tárca. Ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepő, hogy minden kincstári dolgozó keresi a menekülési utat ebből a kiszolgáltatott helyzetből. Informátorok szerint folyamatos a régi dolgozók távozása, de a nyugdíjfolyósítónál egy csapat úgy döntött, nem nyugszik bele mindenbe, felveszi a kesztyűt és új szakszervezeti alapszervezetet hoz létre. Így kezdte meg a napokban a működését az MKKSZ Kincstári Dolgozók Országos Szakmai Tanácsa NYUFIG alapszervezete, Somogyi Ilona vezetésével. 

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink