hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Influenzajárvány kontra Covid-19

Bár logikusnak tűnhet, hogy a cseppfertőzéssel terjedő influenzavírust a Covid-19 elleni védekezés megállítja, a helyzet ennél összetettebb, írja a Telex.

Egyelőre nem ismert pontosan, milyen tényezők és milyen arányban játszottak közre a jelenségben a déli féltekén. Elképzelhető például, hogy egyes régiókban kevesebb influenzatesztet végeztek, mert a Covid-19-tesztek jelentős erőforrásokat lekötöttek az egészségügyben. Azt sem lehet kizárni, hogy sok influenzás egyszerűen félt elmenni orvoshoz, és a földrajzi viszonyok, illetve az egyes országok egyéb adottságai között is lehetnek nagy különbségek (Chile népsűrűsége például kevesebb mint ötöde az EU-s átlagnak). További kutatások talán pontosabb képet adnak majd.

Óvatosságra int Jankovics István virológus is, aki korábban a WHO nemzeti influenzalaboratóriumának vezető főorvosa volt. „Általánosságban elmondható, hogy az influenzaszezon súlyossága a déli féltekén előrejelzi az északi féltekén kialakuló aktivitás súlyosságát” – fogalmazott a Telex kérdésére. „Az influenzavírus folyamatos genetikai változékonysága globális szinten értékelhető. Egyszerűen fogalmazva: ha az adott féltekén kialakul egy új mutáció, amely ellen a populáció nagy része nem rendelkezik immunológiai védelemmel, vagyis magas a fogékony egyedek száma, a járvány súlyosabban zajlik. Ellenkező esetben, amikor a változékonyság alacsonyabb, a járványgörbe laposabb. A Covid-19-pandémia alatt azonban kicsit más a helyzet. Egyrészt az egyéni védőfelszerelések tömeges használata nemcsak a SARS CoV-2 terjedését, hanem egyéb légúti vírusok terjedését is akadályozza – és abban az esetben, ha az influenzavírus kevesebb egyént tud fertőzni, a mutációs ráta is csökken. Másrészt a gyakori légi utazások drasztikus csökkenésével a terjedés is csökken. Ezen okok miatt nem teljesen jósolható a déli féltekén lezajlott influenza-aktivitás alapján az északi féltekére várható influenzajárvány nagysága.”

Vagyis az utazás, a maszkviselés és a többi intézkedés mind olyan körülmény, amikből nem lehet olyan határozott következtetéseket levonni, mint a vírus természetes genetikai változékonyságából. Az év első felében, a szigorú karanténok és lezárások idején délen az influenza visszaszorult. Viszont az év hátralevő részében az északi féltekén nem pontosan ugyanolyan körülmények lesznek, mint például áprilisban Új-Zélandon. A legtöbb országban jelenleg kevésbé szigorú korlátozásokkal kell élni, ráadásul a higiéniás és maszkviselési fegyelem is lazul, ahogy az embereknek egyre inkább elegük lesz a járványhelyzetből. Felelőtlenség lenne tehát azt várni, hogy idén nálunk is elmarad az influenza.

(forrás: Telex)
hirdetés

Könyveink