2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Indul az egészségügy, de nem a járvány előtti rend áll vissza

A betegnek minden esetben telefonon be kell jelentkeznie, s időpontra érkeznie, ha igénybe szeretné venni az alap- vagy a járóbeteg ellátást – fogalmazott az országos tisztifőorvos az operatív törzs hétfői tájékoztatóján.

Változott a hazai járványügyi helyzet és változott az adatközlés is. A koronavirus.gov.hu-n mától az is látható, hogy a regisztrált fertőzöttek közül kik azok, akik jelenleg is betegek, és közlik, hogy az aktív fertőzöttek száma miként oszlik meg Budapest és Pest megye, valamint a vidék között – közölte Müller Cecília. Az országos tisztifőorvos a hétfői adatok ismertetését követően elmondta, egyfajta egyensúlyi helyzet alakult ki a gyógyultak, a fertőzöttek és az elhunytak arányában, de továbbra is óvatosnak kell lennünk, hiszen számos olyan intézkedést vezettek be május 4-től, amelyek miatt azonnal észlelni kell, ha azonnali beavatkozásra van szükség.

Ilyen az egészségügyi ellátás fokozatos helyreállítása is, amelynek során lehetőség nyílik arra, hogy a korábban felfüggesztett ellátásokat, vagy korábban csak részben nyújtottakat most újra elérhetővé tegyék.

Müller Cecília már az operatív törzs pénteki tájékoztatóján közölte, hogy „beindulnak az egészségügyi szolgáltatások”, a Népszava pedig részleteket is közölt az ezzel kapcsolatos miniszteri utasításról. Az országos tisztifőorvos – a korábbi ígéreteknek megfelelően – most részletes tájékoztatást is adott arról, hogy a továbbiakban milyen módon vehetők igénybe azok az elektív ellátások, amelyekre eddig nem volt mód. A sürgősségi ellátás semmiben nem változik, korlátosan, de újraindítják a háziorvosi, a házi gyermekorvosi, a védőnői és a fogászati ellátást, valamint a szakrendeléseket, az egynapos ellátásokat, a rehabilitációt, a transzplantációt és a magánellátásokat is. A legfontosabb, hogy ezek újraindítása nem jelenti azt, hogy visszaállnánk a járványt megelőző időszak szabályaira – hívta fel a figyelmet Müller Cecília.

Talán a legfontosabb tudnivaló, hogy a betegnek minden esetben telefonon be kell jelentkeznie, s időpontra érkeznie az alap- és a járóbeteg ellátásban is. Egy óra alatt maximum négy személyt láthatnak el; fontos a megfelelő távolság tartása térben és időben is. A különféle igazolások továbbra is kérhetők, a dokumentumok, a szakorvosi javaslatok továbbra is érvényesek, mint azonban később, kérdésre válaszolva elhangzott, a korábbi beutalók használata előtt érdemes akár a háziorvos segítségével, akár a szakellátónál közvetlenül érdeklődni, hogy tudják-e tartani a korábban megadott időpontot, hiszen lehet, hogy át kell ütemezni a vizsgálatokat. Ellátásbővítés kezdődik, nem pedig a régi rendszer folytatása, fogalmazott a tisztifőorvos, aki arról azonban nem beszélt, hogy egyes ellátások megkezdése előtt negatív tesztre lenne szükség.

Mint a többi közt elhangzott még, a korábban elrendelt látogatási tilalmak a kórházakban és az idősotthonokban is fennmaradnak. Eddig 30 idősotthonban jelent meg az új koronavírus. A Kamaraerdei úti otthonban 33 gondozott és 9 gondozó tesztje lett pozitív, s eddig összesen 79-en haltak meg a szociális intézmények lakói közül. A tatabányai kórházban még tart a szakfőorvosi vizsgálat.

Apás szülésekre a továbbiakban is akkor van lehetőség, ha az apa jelenléte nem veszélyezteti a környezetet, s ha ehhez az intézményben megvannak a szükséges feltételek. Arra a felvetésre, hogy az adatok alapján lehet, hogy már túl vagyunk a járvány csúcsán, a tisztifőorvos azt mondta, az adatok valóban reménykeltők, de a járványnak még nincs vége. Stagnálni látszik a helyzet, a reprodukciós ráta – ami azt mutatja meg, hogy egy személy hány továbbit fertőz meg – jelentősen egy alá csökkent. Néhány nap ennek megállapításához azonban nem elégséges, a tisztifőorvos szerint kb. két hét adatai kellenek ahhoz, hogy lássuk, a jelenlegi helyzet valóban a platót jelenti-e.

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés