2017. január. 22., vasárnap - Vince, Artúr.

Így járhat, ha stroke-ot kap!

Magyarországon a stroke betegek 4 %-a kapja meg időben azt a kezelést, ami szakmailag pedig az esetek 10-30 %-ában indokolt lenne. Óriási a területi egyenlőtlenség is a hozzáférésben. A vs.hu átfogó riportot készített a témában.

Évente mintegy 45 ezer ember kap iszkémiás stroke-ot Magyarországon. A betegek egyharmada egy éven belül meghal, egyharmada felépül, egyharmada viszont többé-kevésbé egész életében másokra lesz utalva  – írja a portál.

 A maradandóan sérültek számát csökkentheti számottevően az időben elvégzett intravénás vérrögoldás. Ez lényegében egy infúzió, mely a tapasztalatok szerint 30 százalékkal csökkenti a másoktól függő betegek számát – mondja Bereczki Dániel professzor, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának igazgatója, a Magyar Stroke Társaság elnöke a vs.hu munkatársának.
Azaz ha minden rászoruló hozzájuthat az intravénás vérrögoldáshoz, 100 stroke-os ember közül körülbelül 10-zel kevesebben élnek a katasztrófát követően kisebb-nagyobb mértékben rokkantként tovább. 
 
2015-ben 42 417 stroke-beteget láttak el a kórházak, és 1539 infúziókezelést végeztek. Vagyis a vérrögoldásban részesülő betegek aránya országos átlagban 4 százalék volt az OEP adatai szerint, miközben ezt orvosilag – elméletben – a betegek 10-30 százaléka megkaphatná.
Ennél is súlyosabb probléma, hogy ez az arány nagyon szór aszerint, hogy melyik megyében él valaki. Van megye, ahol minden 100-ból csak 1 beteg kapja meg a terápiát. A különbség megyénként és kórházanként akár 15-20-szoros is lehet.
 
A teljes cikkért kattintson a vs.hu-ra.

 

(forrás: vs.hu)
Share on Tumblr
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

Könyveink

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more A műhely - Tanítványok a Környey-iskoláról

    Környey István korának kiemelkedő tudású, világhírű neuropatológusa volt, aki számos új eredménnyel gazdagította az...

  • learn more Hol lakik a Jóisten?

    A szerző új regénye egy francia földről jött fiatal paptanár „kalandjait” beszéli el a kilencvenes évek közepén: hősünk belepottyan a honi...

  • learn more A magyarság genetikája

    Van-e önálló genetikai kategóriája a magyarságnak? Génállományunk hogyan illeszkedik a közép-európai népekéhez? Mi a biztosítéka a magyarság...

  • learn more Maxillofacialis anatómia

    A fogorvosok számára különösen fontos a fej-nyak területének pontos és részletes ismerete, hogy a fogászati gyakorlatban előforduló patológiás...

  • learn more Szeretettel és szigorral

    A szerző célja a szemléletformálás, egyfajta hídverés a tanárok, és tanítványaik szülei között, annak segítése, hogy mindkét fél jobban...

  • learn more Bevezetés a neuropszichológiába

    A tankönyv egy dinamikusan fejlõdõ tudományág a neuropszichológia alapfogalmainak, vizsgálati és kezelési módszereinek ismertetésére...

  • learn more Urológia

    A korszerű urológia felöleli - az újszülöttől az aggastyánig - a férfiak és a nők húgy-ivari szervi betegségeinek gyógyítását. A diagnosztikában a fizikális...

  • learn more A gasztroenterológia története

    Az orvoslás önálló, sajátos arculattal rendelkező területe az egyetemes tudománynak, és szerves része az általános...

  • learn more Diszlexia, a specifikus tanítási zavar

    A diszlexia, mint valami járvány terjed. Lassan minden ötödik diákra ráakasztható ez a diagnózis. Ami néhány évtizeddel...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more A bántalmazott test - A trauma-munka szomato-pszichoterápiás megközelítése

    A könyv arra keresi a választ, hogy miképpen lehet a fizikai bántalmazás okozta...

  • learn more Fertőző betegségek

    Három kulcsfontosságú terület, az immunizáció, a diagnosztika és a terápia adja a könyv gerincét, mely nélkülözhetetlen ismeretanyagot tartalmaz az...

  • learn more Ikrek könyve II.

    Fogamzástól a felnőttkorig  Elsősorban ikergyermekes családoknak szól ez a könyv, de mindazok számára hasznos lehet, akik életük folyamán valamilyen...

  • learn more A pancreas betegségei

    Az internetről áradó legfrissebb tudományos információk birtokában jogos lehet a kérdés, hogy szükség van-e még magyar nyelvű, magyar szerzők...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more MENSCHENWÜRDIGES STERBEN – RECHTSLAGE ZUR STERBEHILFE IN EUROPA

    A tartalomból: Kálmán Györgyi: Einführung Mihály Filó: Kampf um die Objektivität. Die...

  • learn more A perinatológia kézikönyve

    Az öt évtizedes orvosi tapasztalattal rendelkező szülész professzor szerzőgárdája „A perinatológia kézikönyve” c. kötetben naprakészen...

  • learn more Hogyan szokjunk le a dohányzásról?

    Az emberiség egyik legelterjedtebb szenvedélye a dohányzás. Számos betegség, évente több millió ember halálának okozója...

  • learn more Az emlőrák korszerű sebészete

    A női kebel a nőiesség jelképe és az emberiség fennmaradásának egyik záloga. Megbetegedései emiatt kiemelten fontosak, a gyógyítás...