hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Hospice-osztály nyílt Debrecenben

A végstádiumban lévő daganatos betegek ápolására a régióban egyedülálló hospice-palliatív terápiás osztályt nyitott Kenézy kórházban.

A kórház, felismerve a társadalmi és szakmai elvárásokat, azt a célt tűzte ki, hogy az új osztályon – ahol egyszerre húsz embert ápolhatnak –, a lehető legmagasabb életminőséget biztosítsák a betegeknek életük utolsó szakaszában – mondta Lampé Zsolt, az intézmény főigazgatója. Az osztály, ahol egyelőre hat beteg van, a belgyógyászati tömbben működik addig, amíg az önkormányzat csaknem 100 millió forintos támogatásából és 135 millió forint pályázati pénzből felépül a hospice-ház a kórház területén, várhatóan még ebben az évben.

Az életvégi ápolás, az „útvégi méltóság” fontosságára tíz éve szemléletformáló programokkal hívják fel a figyelmet, ezekkel mintegy félmillió embert – gyerekeket, szülőket, szakápolókat, orvosokat – értek el – számolt be Porkoláb Gyöngyi, a debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke. Példaértékű együttműködés alakult ki a város, a szakma és a civil szervezetek között, ennek egyik legjelentősebb állomása a hospice-osztály, majd év végén a hospice-ház megnyitása. Az alapítvány támogatja, hogy a debreceni orvos- és ápolóképzésben nagyobb hangsúlyt kapjon a hospice-szemlélet.

Az egészségügyi világszervezet (WHO) ajánlása szerint egymillió betegre ötven hospice-ágyat kellene biztosítani, ami Magyarországon a jelenlegi 216-tal szemben 500 ágyat jelentene – mondta Juhász Árpád osztályvezető adjunktus. Ugyanakkor jelentős változások történtek az elmúlt években, a társadalombiztosítás ma már támogatja a betegek végső életminőségét jelentősen befolyásoló ellátást.

Az otthoni hospice-palliatív ellátást biztosító szolgáltatók 200-300 daganatos beteget látnak el havonta Hajdú-Biharban. A térségben eddig nem volt hospice-palliatív intézményi részleg, ezt pótolja a most átadott kórházi osztály – tette hozzá Szilágyi Éva, a házi hospice-ellátás koordinátora.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink