hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra

Hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra, mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

György László közölte: a munkahelyvédelmi bértámogatással a kormány több mint 226 ezer munkavállalónak nyújtott támogatást. A gazdaság védelme és újraindítása során a munkahelyek megerősítésére és új munkahelyek teremtésére helyezik a hangsúlyt, a bértámogatási programok meghosszabbítását nem tervezik.

Az államtitkár kiemelte, hogy tizedik hete folyamatosan csökken a regisztrált álláskeresők száma, az elmúlt héten 2456-tal lett kevesebb. Júliusban már többen dolgoztak, mint januárban, még mindig kevesebben, mint tavaly júliusban, de 730 ezerrel többen a tíz évvel ezelőttinél. A vírusjárvány kitörése óta több mint 500 milliárd forint beruházásösztönző, munkahelyeket megerősítő, új munkahelyeket teremtő támogatásról döntött a kormány. Az eddigi intézkedéseknek köszönhetően 912 734-en részesülhetnek munkaerőpiaci vagy képzési támogatásban. Több mint 120 ezer munkát keresőt támogatnak, a Diákhitel Pluszt már közel 18 ezer hallgató vette igénybe, a támogatási programok több mint félmillió álláshelyet védenek meg, míg a beruházástámogató, munkahelyteremtő programokkal több mint 70 ezer munkahely létrehozását tudják támogatni. A közfoglalkoztatásban jelenleg 91 184-en vesznek részt, de számuk 200 ezerig bővíthető, közölte.

A munkahelyvédelmi bértámogatásban 204 514 munkavállaló vesz részt, 26-tal több, mint egy héttel korábban, a támogatást igénybe vevő vállalkozások száma nem nőtt számottevően. Forrás van, de igény már nincs a programra a vállalkozások részéről - mondta György László. A kutató-fejlesztő-innovatív (kfi) munkakörökben kérelmet benyújtó vállalatok száma egy hét alatt kettővel, az ilyen munkakörökben dolgozó, bértámogatásban részesülők létszáma pedig 32-vel emelkedett.

 

Felidézte, hogy július 26-tól átalakították a munkahelyteremtő bértámogatást, azóta csak a tartós munkanélkülieket és a 25 év alattiakat támogatják. Az elmúlt közel egy hónapban napi 200-400 fős munkahelyteremtő bértámogatási igény volt. A vállalkozói információs portálon 2441 képzés van, melyekből 851 elszámolható a magyar, high-tech és zöld kkv-kat támogató programban, amire 100 milliárd forintot szánnak. A pénzügyi intézmények eddig 22 412 hitel- és garanciakérelmet fogadtak be, számuk 1830-cal - 8 százalékkal - haladja meg az egy héttel ezelőttit, míg értékük 134 milliárd forinttal - 12 százalékkal - 1148 milliárd forintra nőtt az egy héttel ezelőttihez képest. A leszerződött állomány egy hét alatt 102,4 milliárd forinttal - 15 százalékkal - 668 milliárd forintra emelkedett, gyorsabb ütemben növekszik, mint a hiteligények - mutatott rá az államtitkár.

György László beszámolt arról is, hogy jövő hétfőn jelenik meg a kamarákkal és a vállalkozói érdekképviseletekkel együtt készített vállalati fehér könyv, amelyben példákkal alátámasztva ismertetik, hogy a koronavírus-válság második fázisában milyen intézkedéseket hozhatnak a vállalkozások annak érdekében, hogy működésüket folyamatosan fenntarthassák. A vállalkozásokat - ahogy tavasszal, a járvány kezdetén - megkérték, mondják el véleményüket az őket foglalkoztató kérdésekről, a kormányzati intézkedésekről, várakozásaikról, amire szeptember 4-ig van lehetőségük a
 https://kutatas.gvi.hu/index.php/688729?lang=hu linken.

(forrás: koronavirus.gov.hu, MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink