hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Havi harminc vakriasztás

Az Országos Mentőszolgálat az indokolatlan bejelentések három típusát különbözteti meg – mondta Győrfi Pál, a szervezet kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak.

Előfordul, hogy a hozzátartozók túl aggodalmasak, és mentőt hívnak olyan beteghez is, akinek nincs szüksége ilyen ellátásra. Ilyenkor a mentők is örülnek, hogy nincs komoly baj, és eljönnek a helyszínről, noha könnyebb lenne, ha egyre kevesebb ilyen esettel találkoznának – tette hozzá Győrfi Pál.

Az is gyakori, hogy egy baleset vagy rosszullét láttán nem érdeklődnek az érintettől, hanem rögtön a mentőt hívják, és távoznak a helyszínről. A legrosszabb, amikor nem létező esethez hívják a mentőket. Ez 30-35-ször fordul elő havi szinten. Ennek nemcsak költsége van, de emberéleteket is veszélyeztet – figyelmeztetett a szakember. Az ilyen telefonálókat minden esetben feljelentik, hiszen a diszpécser akkor is látja a hívószámot, ha azt letiltották, illetve a hívás helyszínéről is pontos információkkal rendelkezik.

(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink