hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Hat és fél évre ítélték az ápolót, aki jelenleg külföldön dolgozik

Jogerősen hat és fél év fegyházbüntetésre súlyosította másodfokon a kiskunhalasi pszichiátriai intézet egykori ápolójának büntetését a Kecskeméti Törvényszék keddi ítéletében.

Első fokon a Kiskunhalasi Járásbíróság márciusban öt év fegyházbüntetésre ítélte Fésűs Zoltán elsőrendű vádlottat, a város pszichiátriai intézetének egyik volt ápolóját, gondozás alatt álló személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntette miatt.

Lehoczky Zoltán bíró az ítélet indokolásakor elmondta: az első fokú bíróság teljes körűen lefolytatta a bizonyítási eljárást, az elsőrendű vádlottra azonban "eltúlzottan alacsony" büntetést szabott ki.

Az ügyészség egy 2010-ben tett feljelentés alapján, a Bács-Kiskun Megyei Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthonában lezajlott vizsgálatok után emelt vádat. A bíróság szerint bebizonyosodott, hogy az elsőrendű vádlott legalább háromszor elkövette egy sértettel szemben a szemérem elleni erőszak bűntettét. A bíróság hitelesnek fogadta el a sértett nyomozási bíró előtt tett vallomását. A tanácsvezető bíró hangsúlyozta: a sértett "tanúzási képességgel rendelkezett" a betegsége ellenére. A sértettet később átvitték egy másik gyógyintézetbe, ahol öngyilkosságot követett el.

A másodfokú bíróság szerint a másodrendű vádlott is elkövette a terhére rótt bűncselekményt - megütött egy ápoltat -, de ezt nem különös kegyetlenséggel tette, ezért az első fokon kiszabott nyolc hónap börtönbüntetés, amelynek végrehajtását két évre felfüggesztették, megfelelő büntetés a számára.

A másodfokú tárgyaláson egyik vádlott sem vett részt, védőjük szerint külföldön dolgoznak, de nincs szándékukban bujkálni. Az elsőfokú ítélet meghozatala után az ügyész indítványozta a vádlott letartóztatást, de a bíróság ezt elutasította.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink