hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Harmincmilliárd forintból épül az NNK új laboratóriuma

Letették a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) új, legmagasabb biztonsági szintű laboratóriumának alapkövét kedden Budapesten.

Az alapkőletétel előtt Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere arról beszélt, a koronavírus-járvány felhívta a figyelmet arra, hogy bármennyire is előrehaladott a tudomány, még sok az ismeretlen tényező.

A miniszter felidézte, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020 januárjában adta ki a koronavírus-járványra vonatkozó figyelmeztetését, az Emberi Erőforrások Minisztériumának háttérintézményei pedig azonnal megkezdték a felkészülést. Január végén megalakult az operatív törzs, és Magyarország Európában az elsők között tett előkészületeket a járvány megelőzésére, késleltetésére.

Ez a járványhullám újra előterébe hozta az esetleges járványok lehetőségét – mondta, hozzátéve: a tanulság az, hogy járványok bármikor kialakulhatnak, és az országos tisztiorvosi szolgálatnak és az NNK-nak világszínvonalú háttérrel kell erre felkészülnie.

Müller Cecília országos tisztifőorvos fontos lépésnek nevezte az új laboratórium megépülését. A létesítmény európai szintű lesz, növelni fogja az ország járványügyi biztonságát, a gyors reagálást, a kiváló szakemberek mellé egy kiváló infrastruktúra is létrejön  méltatta a beruházást.

A szakember szerint Magyarország járványügyi szempontból Európa kapuőre, és ez a laboratórium műszaki és képességi szinten is egyedülálló lesz.

A különböző kórokozók azonosítására, köztük a legveszélyesebbek vizsgálatára, kutatására alkalmas laboratóriumban a legmodernebb mikrobiológiai labor- és képalkotó diagnosztika segíti a szakembereket.

Az új, BSL-4-es szintű (Bio Safety Level) laboratórium 30 milliárd forintból épül meg; az alapkőbe süllyesztett kapszulába egy keddi napilap, egy maszk, az épület látványterve, a támogatási szerződés és egy emléklap került.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink