hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Ha péntek, akkor patikamutyi (Frissítés: majd szerdán...)

Számos lap reagált pénteken arra a meglepő zárószavazás előtti módosítási indítványra, amely lehetővé teszi, hogy állami kézbe kerüljön a patikák egyrésze.

A gyógyszerészek után az államnak lesz elővásárlási joga, amennyiben egymás között nem tudják értékesíteni az eladásra kínált üzletrészt a patikusok – ez áll abban az Országgyűlés elé került legújabb egészségügyi salátatörvény tervezetben melyről pénteken szavaznak a képviselők – írta még csütörtökön a PharmaOnline, amely még mndig várja a gyógyszerészkamara elnökének reakcióját. A Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetői folyamatosan azt kommunikálták, hogy a kormány által támogatott, tulajdonképpen a piac újrarendezésére lehetőséget kínáló „patikai tulajdonrész vásárlási akcióval” az a céljuk, hogy a gyógyszertárak működésében a szakmai szempontok érvényesülhessenek és az ellátás színvonala ne romoljon.

A trafik után a patikaosztásnak is megnyitja az utat az egészségügyi salátatörvény mai zárószavazása előtt benyújtott kormányzati módosító indítvány – vonja le a következtetét a Népszabadság pénteki írása.

Az Emberi Erősforrások Minisztériumának (EMMI) a legújabb egészségügyi salátatörvényhez benyújtott, zárószavazás előtti módosítója legalábbis új alapokra helyezi a kabinetnek a hivatalosan a patikaliberalizáció felszámolásával, valamint a szakma megbecsülésével indokolt intézkedéseitírja  a Népszava.

„Két hete még fölényesen oktatta ki a huhogókat a miniszteri biztos: államosítás? Ugyan! Görbüljek meg, ha! Tehát most csodáljuk meg a kakaóscsigává görbült Horváth Zsoltot, valamint a patikaállamosítást” – írja Gurul gyógyszer című publicisztikájában a hvg.hu.

FRISSÍTÉS (2012.06.21. 13:10):

Az Országgyűlés végül ma elnapolta a patikákat érintő szavazást, jövő héten, a szerdai ülésen térnek vissza rá.

hirdetés

Könyveink