Ha komolyan beteg lesz, visszakapja az állami nívót

A külső szemlélők számára váratlan mozdulattal nyitott teret az üzleti egészségbiztosítóknak az állam. A törvénybe foglalt kedvezmény eredményeként a munkaadók adó- és járulékmentesen adhatnak – vásárolhatnak – dolgozóiknak betegségbiztosítást. Azt, hogy ez mekkora lehetőséget jelent a társaságoknak, a jövő mutatja meg, derült ki a Corvinus Egyetemen közelmúltban megtartott konzultáción óvatosan fogalmazó biztosítási szakemberek szavaiból. Míg egyesek a korábbi folyamatok megerősítéseként tekintenek a kormányzati döntésre, mint például Schaub Erika, a Generali Biztosító személybiztosítási üzletágvezetője, az ING-t képviselő termékfejlesztési igazgató, Oláh Attila megfigyelése szerint a cégek után ma még ismeretlen szabályokkal esetleg a magánemberek irányába is tesz hasonló lépéseket a kormány.

Kérdések és kételyek

Azt, hogy a jelenlegi kormányzati intézkedés áldásnak vagy átoknak ígérkezik, ma még nem tudni. Az Aegon Biztosító Zrt. vezető kockázatelbírálási  orvosszakértője  szerint a bukás lehetőségét rejti magában, hogy érezhetően egyre nagyobb az emberek várakozása, akik szeretnének többet kapni a biztosítóktól, mint amit jelenleg az állam nyújtani tud. Dr. Fekete Márta  úgy látja, mintha a kormány sajátos, indirekt kommunikációjával is ezt sugallná, miközben egyelőre senki sem tudja, voltaképp mit vár az állam a biztosítóktól. 

Ötezer forintos biztosítási díjról szóltak a különféle újságcikkek, ám azt senki sem gondolhatja komolyan, hogy a biztosítók ennyiért komplett szolgáltatást képesek nyújtani. A kulcskérdés az – ismerik el a szakértők -, hogy mekkora kockázatközösséget képesek összehozni, s hogy milyen terméket kínálnak. Amennyiben szűkre szabják a szolgáltatások körét, akkor az a kutyának sem kell, ha viszont túl tágra, akkor mindenki ezt akarja választani, ami csak akkor kifizetődő, ha kellő méretű kockázatközösséggel párosul. Ellenkező esetben belebukhat a biztosító.

Az elmúlt másfél évtizedben akárhányszor szóba került a biztosítók bevonása az egészségügyi szolgáltatók közé a kockázatelbírálás, az idősek és betegek elutasítása, s a fiatalok „lefölözése” volt az a szitokszó, amivel a téma egészétől élből el lehetett idegeníteni a közvéleményt. Nem véletlen, hogy a potenciális ügyfelek esetleges kiválogatásának lehetőségéről igen visszafogottan nyilatkozott dr. Fekete Márta. „A kockázatelbírálás nem hálás terület, az a termék, amely ezzel kezdődik, mínusz öt pontról indul. Ez tehát nem lehet az irány” – sorolta érveit. Oláh Attila szerint viszont bármilyen formát és konstrukciót is választanak majd a biztosítók, lényegében kiegészítő biztosítás kínálnak, ami azt jelenti, hogy lesz szelekció, kockázatelbírálás. Más kérdés, tette hozzá, hogy az egyes csomagoknál ki, mennyire hajlandó majd ezt elengedni.

Itt az alagút, de hol a vége?

Míg az összegbiztosításnál betegség, kórházi ápolás, műtét, táppénz esetén az ügyfél pénzt kapott, amit lényegében arra költött amire akart, az adókedvezmény révén beinduló szolgáltatásfinanszírozás másik műfaj. Nehezen kalkulálható – a gyógyítás szakmai felelősségét nem is a biztosítók, hanem a szerződött partnerek vállalják -, a számítások alapjául szolgáló adatok meglehetősen bizonytalanok, ezért az ING ügyvezetője úgy véli: a jelenlegi termékfejlesztés egy olyan alagút, amellyel kapcsolatban erősen remélik, hogy hamarosan meglátják a fényt a végén.

A szakértők abban egyetértettek, hogy az egészségügyi szolgáltatások nyújtásában az állami szerepvállalás visszaszorul, hiszen a rendelkezésre álló pénzből csak a jelenleginél kevesebb ellátás finanszírozható, s ez lényegében természetes terelés is a magánfinanszírozás felé. A minisztériumi  állásfoglalásokból, a Széll Kálmán Terv 2.0 változatából szerintük elég élesen kirajzolódik ez a tendencia, már csak azt keresik, milyen technikákkal lehet növelni a magánfinanszírozás részarányát. Ugyanakkor kimondatlanul azt is szeretné az állam, hogy saját intézményeibe is jusson – terelődjön – ebből a magánfinanszírozásból – a biztosítók, mint mondják, ezt „vették le” a tárgyalások során. Ugyanakkor arra nem hajlandók, s ilyen céljuk nincs is, hogy létrehozzanak, s működtessenek egy kvázi második magán társadalombiztosítási piacot és ellátást.

Az állami szerepvállalás többféleképpen csökkenhet. Történhet úgy is, hogy az állam elkezdi korlátozni a betegutakat, arra kényszerítve ily módon az embereket, hogy más úton-módon nézzenek szolgáltatók után. Miközben történhetne ez úgy is, hogy egy-egy területet emelnének ki, s „adnák oda” a biztosítóknak, például az ápolásbiztosítást. Ez  utóbbi - állítja Schaub Erika - elegánsabb útja lenne az állami szerepvállalás csökkentésének.

Minőség és kiválóság

A szolgáltatásfinanszírozásnál két dologgal is szembe kell nézniük a biztosítóknak, s részben az ügyfeleknek is. Ami az utóbbiakat illeti, mivel a külön betegségbiztosítás elsősorban a járóbeteg szakellátásra fókuszál majd, komolyabb betegsége esetén az ügyfél egyszer csak eljut a progresszív ellátás állami szintjére, ahol ugyanolyan körülmények között találja magát, mint jelenleg. S bár megveheti a külön szobát, de ott esetleg ugyanúgy nem köszönnek neki, mint sok helyen most sem, s az ágyneműjét is legfeljebb – a többletfizetség ellenére! – öt naponként cserélik.

A minőség biztosítása viszont a biztosítóknak okozhat fejfájást. Bár mint mondják, tisztázni szükséges azt is, miről szóljon a minőség: arról például, hogy az ügyfél hamar áteshet a diagnosztikai vizsgálatokon, esetleg gyorsan eljut a megfelelő szakorvoshoz? A nemzetközi kutatások szerint ezek is egyfajta minőségi faktorok. Azt – mint mondják – nem tudják garantálni, hogy ügyfelüknek mindig köszönnek majd, azt sokkal könnyebb megígérni, hogy olyan valaki fogja kezelni esetleg operálni, aki sok hasonló esettel foglalkozott már, s kiváló értője szakterületének.  S, hogy ki a kiváló? Állami felelősség lenne, mondja az Aegon vezető kockázatelbírálási orvosszakértője, például az ÁNTSZ vagy a GYEMSZI feladata, hogy valóban annak adjon ki meghatározott tevékenység végzésére szakhatósági engedélyt, aki az adott orvosi területen megfelelő szakmai jártassággal rendelkezik. Ma ilyen nincs, a biztosítók pedig nem tudják magukra vállalni a megfelelőség ellenőrzését.