hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

GYSE: jöhet a kisebb áfa

Már látszik az esély arra, hogy a gyógyászati segédeszközök áfája is 5 százalékra csökkenjen, vélekedik a Magyar Idők.

Több kormányzati szereplő is részt vett azon a tegnapi egyeztetésen, amelyet a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége és partnerszervezetei kezdeményeztek, számol be a Magyar Idők. A MEOSZ és a partnerszervezetek azt szeretnék elérni, hogy a gyógyszerekhez hasonlóan a támogatott segédeszközök áfája is 5 százalék legyen a jelenlegi 27 százalék helyett.

Ez nagyban megkönnyítené az érintettek életét, a költségvetés kiadási oldalán keletkező „megtakarítást” pedig javaslatuk szerint korszerűbb eszközök tb-támogatására lehetne fordítani, amelyek megkönnyítik a fogyatékos emberek önálló életvitelét. Az Orvostechnikai Szövetség számításai szerint az áfacsökkentés mindössze 2 milliárd forintos bevételkieséssel járna, ami elhanyagolható a pozitív hatásokhoz képest.

Mint Kósa Ádám, a Fidesz európai parlamenti képviselője, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége elnöke a lapnak elmondta: összességében a költségvetési bevételeket egy ilyen szintű áfacsökkenés jóval kisebb mértékben érinti, mint mondjuk egy élelmiszer esetében, amire ugyanakkor az elmúlt időszakban többször is volt példa.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke azt mondta: az egyeztetésen megállapodtak abban, hogy a segédeszközgyártók és -forgalmazók, valamint a fogyatékosok és betegek szervezetei elkészítik azt a munkaanyagot, amely egy szakmai egyeztetési folyamat alapjául szolgálhat.

(forrás: Magyar Idők)
hirdetés

Könyveink