hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Gyógyturizmus: az oroszokra számítanak leginkább

A hazai fürdőhelyekre irányuló orosz gyógyturizmus jelentős erősítését szeretné elérni a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Szeretnék, hogy a magyarországi gyógyvizek bekerüljenek az orosz társadalombiztosítás által finanszírozott gyógyhelyek közé – mondta Lepsényi István gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkár a magyar-orosz egészségipari együttműködés megerősítéséről és a gyógyturizmus új lehetőségeinek feltárásáról egy harkányi konferencián. Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar turizmus az elmúlt években rendkívül dinamikusan fejlődött, bővülésének  üteme éves átlagban megközelítette a 10 százalékot, amellyel messze elhagyta Európa többi országának turizmusát.

Elsősorban az Oroszország elleni embargó miatt érezhetően csökkent az onnan érkező turisták száma, amely az átmeneti visszaesés után ismét növekedésnek indult. Az államtitkár reméli, hogy Magyarország évente több százezer orosz gyógyturistát tud majd fogadni.

Lepsényi István a tanácskozáson mondott köszöntőjében elmondta, a balneológiai, reumatológiai rehabilitációs, fogászati és plasztikai sebészeti beavatkozások mellett a világon egyedülállónak számító Pető-módszer iránt a legnagyobb az orosz érdeklődés.

Nyikolaj Livencev, az Orosz Föderáció Kereskedelmi Képviseletének magyarországi vezetője a tanácskozáson az egészségmegőrzést „az állam alapfunkciójának” nevezte.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink