hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

GVH: rossz az irány!

A GVH szerint a magyar egészségügyi rendszerben az elmúlt években komoly változások történtek; rossz irányba, írja a Zoom.hu.

Ma már többet költenek szakorvosi rendelésre zsebből a magyarok, mint a társadalombiztosítás, ezért nem meglepő, hogy a szolgáltatók rárepültek erre a piacra – olvasható a Gazdasági Versenyhivatal éves jelentésben, amelyet a Zoom.hu szemléz.

A 2017-ben továbbra is érvényesülő „közfinanszírozási korlátok”, vagyis az alulfinanszírozottság miatt megnőttek a várakozási idők, romlott a minőség, ezért egyre többen a magánegészségügy felé fordulnak. A GVH tapasztalatai szerint ennek hatására tavaly gyorsan bővültek egészségügyi szolgáltatást nyújtó vállalkozások. A hivatal úgy véli, megfordult a trend, ma már a betegek saját zsebből többet fordítanak szakellátásokra, mint az állami társadalombiztosítás, az összes ráfordítás 30 százaléka már közvetlenül magánforrásokból származik.

A magánszféra térnyerése az egészségügyben nemcsak új cégek megjelenését jelenti, hanem azt, hogy az állami tulajdonban lévő kórházak szabad kapacitásait magánpraxisok bérlik ki. Így kerülhetik meg legálisan a várólistákat a fizetni hajlandó páciensek: hisz azt a vizsgálatot, ellátást, amit a társadalombiztosítás keretében csak hónapok múlva kapnának meg, ezzel a módszerrel napokon belül elérhetik. Ennek másik olvasata, hogy az orvosok, egészségügyi dolgozók így juthatnak többletjövedelemhez – hisz nagyon gyakori az egészségügyben, hogy egy orvosnak vagy szakdolgozónak két-három állása is van annak érdekében, hogy az által elvárt jövedelmet megszerezze.

A GVH szerint az egészségügy alulfinanszírozottsága mellett az ágazati közbeszerzéseket övező korrupció a másik gond. A jelentésben a kormánytól függetlennek mondott szervezet figyelmezteti a parlamentet, hogy jelenleg is folynak olyan vizsgálatok, amelyeknél felmerül a kartellezés és a korrupció gyanúja, ráadásul ezeket a projekteket uniós támogatásból finanszírozták – vagyis fennáll a támogatásvesztés lehetősége is. A GVH 2016-ban és tavaly is több olyan ügyben indított vizsgálatot, amelyben kórházak nagy értékű (diagnosztikai) eszközbeszerzéseit vették górcső alá, és jelenleg is több olyan ügyet vizsgálnak, ahol valószínűleg versenykorlátozó megállapodások születtek, így pedig a közeljövőben ezekben komoly büntetések jöhetnek.

(forrás: Zoom)
hirdetés

Könyveink