hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Folytatódott az egészségügyi ágazati sztrájktárgyalás

A közeljövőben ünnepélyes keretek között aláírják a kollektív szerződés azon fejezeteit, amelyekben eddig megállapodás jött létre a sztrájktárgyalás során.

Erről egyeztek meg a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és stratégiai partnerei az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságával a héten folytatott tárgyaláson.

A kollektív szerződést az Állami Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója az intézmények által adott felhatalmazása alapján köti meg az MSZ EDDSZ-szel. A kollektív szerződés ágazati szintű kiterjesztésének kezdeményezésére a tavaly decemberben elfogadott törvény alapján ezt követően kerülhet sor.

A tárgyalópartnerek  jelezték, hogy igen pozitívan értékelik a január elsején életbe lépett bérminimum és garantált minimálbér-emelést, ugyanakkor ennek következtében a szakdolgozói és orvosi bértábla szeptembertől érvényes és arányos bértáblái  ismételt összecsúszása miatt fejezték ki aggodalmukat, és azt kérték, hogy az államtitkárság a Nemzetgazdasági Minisztériummal egyeztetve dolgozzon ki egy olyan bértáblát, amely a tavaly júniusi bérmegállapodás során kialakult bértábla belső fizetési arányait az egyes bérkategóriák között megőrzi.

Emellett a gazdasági-műszaki területen foglalkoztatottak esetében korábban kezdeményezett bérfejlesztési igényüket is fenntartják.

A tárgyalások hamarosan folytatódnak.

hirdetés

Könyveink