hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Folytatódik a nyíregyházi tömbkórházprojekt

A kivitelezők kiválasztására kiírt közbeszerzési eljárás lezárása után, az új onkológiai centrum építésével folytatódhat a 12,5 milliárd forint értékű nyíregyházi tömbkórházprojekt.

A mintegy 27 ezer négyzetméteren felépülő, egy onkológiai és belgyógyászati épülettömböt, valamint egy komplex gyermekgyógyászati központ kialakítását magában foglaló beruházás előkészítő munkálatai, a közműkiváltások és a bontási munkálatok befejeződtek, így hamarosan elindul a következő építési ütem.

A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárások a tervek szerint decemberben zárhatóak le, a szerződések megkötése után pedig az onkológiai centrum felépítésével folytatódik a nyíregyházi Pólus projekt – mondta a tájékoztatón Kun József projektvezető. Az építéssel párhuzamosan veszi kezdetét az orvosi gépek, műszerek (kubatúra) megvásárlása: az eszközök beszerzésére Adorján Gusztáv, a Jósa András Oktatókórház igazgatójának tájékoztatása szerint a teljes beruházási összeg mintegy negyven százalékát fordítják.
Kun József hozzátette: az építkezések 2012 végére fejeződnek be, jelen állás szerint ez a határidő tartható lesz. Az építkezések idejére a kórház "szívét" ugyan lezárják, de a munkák nem jelentenek majd nagyobb fennakadást a betegellátásban.

Kiss Zoltán Tamás, az Egészségügyi Holding Zrt. vezérigazgatója a tájékoztatón kiemelte: 
a holding elindítja "zöld kórház" projektjét, amelynek keretében nemcsak a megyeszékhelyen, hanem a vidéki telephelyeken megújul az infrastruktúra: Nyíregyházán és Fehérgyarmaton új sürgősségi osztály és újszülöttellátó centrum épül, a határon átnyúló pályázat révén pedig a nőgyógyászati, szemészeti, szülészet, urológiai ellátás területén történtek jelentős fejlesztések.

Öt telephelyen 370 millió forintot fordítottak más beruházásokra, így napelemek felszerelésére és a telekommunikációs rendszer fejlesztésére. Kiss Zoltán Tamás közlése szerint a megyei egészségügyi intézmény 1,2 milliárd forint értékben pályázatot nyújt be két, Nyíregyházán és Nagykállóban felépítendő rehabilitációs központ kialakítására is.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink