hirdetés
2024. április. 20., szombat - Tivadar.

Felvételi 2017: megjelent a versenykiírás

A 2017-es felsőoktatási – köztük az orvos- és egészségtudományi szakok  – felvételi követelményeit ismerteti az MNO, ahogy röviden összegeznek: nehezebb lesz.

Míg a sporteredményért vagy OKJ-s képesítésért a felvételizők értékes többletpontokat kaphatnak, addig az országos középiskolai tanulmányi versenyen (OKTV) elért helyezésekért nem minden szakon jár a pluszpont: a versenyeredményeket agrár- és gazdasági területen például egyáltalán nem számítják be, míg a bölcsész- vagy orvosi területen akár 100 pontot is jóváírnak érte – idéz a szabályokból a lap. –  A bölcsészet- és a társadalomtudományok körében két tantárgyból számít az érettségi eredménye, és a kettőből egyet mindenképp emelt szinten kell teljesíteni, bármilyen szakra jelentkezzen is a fiatal.

Nem úszhatják meg a nehezített vizsgát a jogász szakra készülők sem, bár az Emmi megadja a lehetőséget, hogy a felvételiző kiválassza: történelemből, magyarból vagy valamelyik idegen nyelvből teljesíti-e. Műszaki és gazdaságtudományi területen bármilyen képzést választ is a diák, felvételi eredményébe mindenképpen bele fog számítani a matematikajegy, de jó hír, hogy csak egy-egy szakon követelik meg belőle az emelt szintet (például építészmérnök).

Orvosin mindenkinek kötelező a biológiamatúra, ami mellé fizika- vagy kémiavizsgát is kell még tenni, ráadásul egyszerre két emelt szintű vizsgát követelnek meg a diákoktól. Emelt szinten teljesített érettségiért egyébként összesen 100, tárgyanként 50 többletpont jár, de csak akkor, ha minimum 45 százalékosra sikerül, illetve ha az adott tantárgyat legalább választható vizsgatárgyként előírták a megjelölt szakon – olvasható az mno.hu-n.

A tárca teljes felvételi követelménylistája és pluszpontozó táblája innen tölthető le.

 

(forrás: MNO)

cimkék

hirdetés

Könyveink