hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Fejlesztés a budapesti Szent Margit kórházban

Több mint százmillió forintból fejlesztették a budapesti Szent Margit kórház emlődiagnosztikai központjának eszközparkját.

Varga Mihály pénzügyminiszter – aki a II. és III. kerület fideszes országgyűlési képviselője – a központban tartott sajtótájékoztatón azt mondta, a kormány továbbra is olyan intézkedéseket hoz, amelyek mindenkinek jobb körülményeket biztosítanak az egészségügyben. Többet fordítanak a továbbiakban az egészségügyi intézmények korszerűsítésére, modern eszközök beszerzésére, valamint az egészségügyben dolgozók minél magasabb anyagi és erkölcsi megbecsülésére.

A miniszter közölte, az elmúlt közel harminc év legnagyobb, 500 milliárd forintos, fejlesztését hajtják most végre az egészségügyben. Ennek keretében újulnak meg országszerte kórházak és rendelők. Az Egészséges Budapest Programmal a főváros történetének legnagyobb kórházfejlesztése indult el a két évvel ezelőtti döntésnek köszönhetően, jelentette ki rámutatva arra, hogy ez több mint 4 millió embert érint. Három centrumkórház jön létre a fővárosban, emellett 25 kórházban, 15 önálló szakrendelőben valósul meg majd fejlesztés.

Az egészségügyi eszközpark megújításáról szólva Varga Mihály elmondta: tavaly 40 milliárd forintot állt rendelkezésre, az idei évben további 30 milliárd forintot, jövőre pedig 42 milliárd forintot terveznek az Egészséges Budapest Program fejlesztéseire fordítani. Kijelentette, a gazdaság jó teljesítményének köszönhető az, hogy az egészségügy kiemelt szerepet kap 2019-ben is, a kormány javaslata szerint 101 milliárd forinttal költenek majd többet jövőre egészségügyre mint idén. A többletforrás tartalmazza az Egészséges Budapest Program folytatását, a családbarát szülészet pályázati program megvalósítását, új mentőgépjárművek beszerzését, valamint a patikában elérhető gyógyszerek, illetve a gyógyászati segédeszközök támogatását.

Közölte, a kormány továbbra is elkötelezett az egészségügyben dolgozók élet- és munkakörülményeinek javításában, és a szakdolgozók 2019. november 1-jétől további bruttó 8 százalékos alapbér-emelésre számíthatnak. A szakdolgozók alapbére 2016 és 2019 között átlagosan 65 százalékkal emelkedik, tette hozzá a tárcavezető.

Nagy Anikó egészségügyi államtitkár azt hangsúlyozta: arra törekednek, hogy a kor színvonalának megfelelően minden kórházban folyamatosan javítsák az eszközállományt és a betegbiztonságot. A betegbiztonság, a népegészségügyi programok elindítása a következő időszakban is kiemelt ügy lesz, hangsúlyozta hozzátéve, hogy a nemzeti egészségprogramok része lesz a kardiológiai, az onkológiai, a krónikus mozgásszervi, valamint a gyermekgyógyászati betegségek kezelése, megelőzése. Kitért arra is, hogy a kórházi fertőzések területén is készen állnak egy országos programmal.

Bús Balázs (Fidesz-KDNP) III. kerületi polgármester elmondta, évente 150 rosszindulatú daganatot és daganatkezdeményt fedeznek fel a centrum orvosai. Az új berendezéseknek köszönhetően 39-41 százalékkal több invazív emlőrákos eset fedezhető fel a jövőben. Egyes elváltozások esetében a diagnózishoz más kórházba kellett menni, ezt a kellemetlen helyzetet az új eszköz kiküszöböli.

Badacsonyi Szabolcs, a kórház főigazgatója közölte, az elmúlt évek egyértelműen igazolták a központ létjogosultságát, hiszen folyamatosan emelkedett a szűrésen részt vevők száma. Egy ilyen nagy forgalmú emlőszűrő állomás és diagnosztikai centrum, amely a II. és a III. kerületét, valamint az agglomeráció pest megyei településeit látja el, csak korszerű gépparkkal tudja folyamatosan, magas színvonalon kiszolgálni az embereket - mondta hozzátéve, hogy a beszerzett eszközök ennek a lehetőségét teremtik meg. Az eszközfejlesztés döntően vis maior támogatásból, kisebb részben saját forrásból valósult meg.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink