hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Ezért jár félmillió forintos büntetés a kórházaknak

A Népszava szerint megteltek az intenzív osztályok, az országos tisztifőorvos hivatala 500 ezer forintos bírság kilátásba helyezésével kezelné a krízist.

Megelégelte a tisztiorvosi szolgálat, hogy a fővárosi kórházak olykor mondvacsináltnak látszó okokra hivatkozva próbálják elutasítani az intenzív ellátásra szoruló betegeket. Január negyedikén körlevélben utasított az ÁNTSZ utódhivatala 22 fővárosi kórházat, hogy biztosítsák folyamatosan az intenzív ellátást. Ha pedig már minden lélegeztető gépük foglalt, azaz osztályaik megteltek, mint ahogyan ez az év utolsó napjaiban már be is következett, akkor „maguk kötelesek gondoskodni a saját ellátási területükhöz tartozók intenzív ellátásáról.” Akit pedig a hatóság ellenőrei azon kapnak, hogy alaposabb ok nélkül utasította vissza az ilyen betegek fogadását, az 500 ezer forintos bírságot kaphat – derül ki az ÁNTSZ helyébe lépett Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által a tisztifőorvos nevében kiküldött „hatósági” levélből.

A kórházigazgatók egy része nem is kívánta kommentálni az új év első napjaiban érkező hatósági levelet. Jogi nonszensz, ami abban van – állította egyikük. De volt köztük olyan, aki azt nem értette, hogy végül is hogyan oldhatná meg a beteg elhelyezését, ha egyszer nincs ágya.

Ha súlyos beteget kell elhelyezni a budapesti kórházakban a mentők gyakran kerülnek patthelyzetbe, mert ahova az ügyeleti rend szerint vihetnék, onnan azt jelzik vissza, hogy nem tudnak beteget fogadni. A visszautasítás indoka pedig meglehetősen változatos: a meghibásodott vízcsap, az akadozó liftek, az áramhiány – mondták gyakorló mentők a Népszavának. Valójában mindenki tudja – mondta az egyik főigazgató –, hogy olykor egy-egy intézmény az intenzíves ágyainak felét is kénytelen szüneteltetni, mert  nincs mellé orvos, vagy ápoló.

Január nyolcadikán, kedden a főváros valamivel több mint háromszáz intenzíves ágyának mindössze tíz százaléka volt szabad.

(forrás: Népszava)
hirdetés

Könyveink