hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Ezerhétszáz munkáltatójuk van

Erős szakmai operatív vezetésre lenne szükség a védőnői munka szervezését illetően – mondta a Magyar Hírlapnak Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke.

Vannak jól működő példák a védőnői munka szervezését és fenntartását illetően egyes önkormányzatoknál, de általánosságban nem ez a jellemző, feltétlenül szükséges lenne valamilyen erős szakmai működtetési kontroll a munkáltatók felett, amely akár központi, operatív feladatokat is ellát – mondta a lapnak Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, akit a védőnői szolgálat átalakítási tervéről kérdeztek. Elmondta, a működtetés 1992 óta tartozik az önkormányzatok kötelező feladatkörébe, ami nagyjából annyit jelent, hogy több mint ezerhétszáz munkáltatójuk van, s ez rengeteg anomáliát szül a rendszerben.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) és a Kormányhivatalok Népegészségügyi Osztályai által működtetett erős szakmai felügyelet létezik ugyan, ám csak véleményezési jogköre van, jogi ráhatása nincs a munkáltatóra, főleg a finanszírozás és a bérek tekintetében. Néhány hete több száz védőnő küldött levelet huszonkét közjogi méltóságnak annak érdekében, hogy kormányzati szinten rendezzék elsősorban a bérhelyzetüket, mivel nincsenek besorolva az egészségügyi közalkalmazotti bértábla hatálya alá, így pedig jóval kevesebbet keresnek felsőfokú végzettséggel, mint az oda tartozó, szakellátásban dolgozó kollégáik, emlékeztet a lap.

hirdetés

Könyveink