hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Eszmét cserélne Égerrel az Újratervezés

A konstruktivitás jegyében próbáljuk közösen megkeresni a kamara megújításának, jövőképének lehetséges irányait, írja levelében az Újratervezés.

Több mint háromszáz orvos írta alá azt a levelet, amelyben beszélgetésre hívja az Újretervezés nevű orvoscsoport a Magyar Orvosi Kamarát, illetve annak elnökét. A meghívást vasárnap délután küldték el a MOK-nak.

Mint írják, a Magyar Orvosi Kamara tagságának jelentékeny része úgy érzi, hogy nincs megfelelő párbeszéd az elnökség és  a tagság között. Az utóbbi időben a sajtó nyilvánossága előtt zajlott néhány üzenetváltás a kamara elnöksége és az Újratervezés orvoscsoport között.

A konstruktivitás jegyében próbáljuk közösen megkeresni a Kamara megújításának, jövőképének lehetséges irányait. Az álláspontok megismerése és közelítése érdekében meghívjuk az Elnök Urat egy nyílt eszmecserére. Javasoljuk, hogy az Újratervezés támogatói nevében 3 orvos-kamarai tag folytasson moderált beszélgetést az elnökség 3 tagjával, összesen mintegy másfél óra időkeretben. A beszélgetés tisztázhatja, hogy mit gondolunk az egészségügy és az orvostársadalom jövőjéről, a Magyar Orvosi Kamara szerepéről, működéséről.

Kezdeményezésünk alapelvei szerint az átlátható kommunikáció hívei vagyunk, így a találkozót nyilvánosra tervezzük, mind a Magyar Orvosi Kamara tagjai, mind a sajtó képviselői számára. Az esemény meghirdetésében kérjük a MOK segítségét, hogy a helyszín és az időpont minden taghoz eljuthasson.

(forrás: MedicalOnline)

cimkék

hirdetés

Könyveink