hirdetés
2019. június. 20., csütörtök - Rafael.
hirdetés

És a beígért béremelés?

A hvg.hu információi szerint sem a szakdolgozók, sem a szakorvos-jelöltek, rezidensek nem kapták kézhez hétfőn azt a többletpénzt, amellyel az osztály összeomlásának elkerülése miatt még szeptember elején próbálta marasztalni őket a Honvédkórház vezetése.

hirdetés

„Jó reggelt, ismét időközi választást tarthatunk a családunkban” – újságolta hétfő reggel a Honvédkórház sürgősségi centrumának egyik szakdolgozója. A beszámoló szerint a famíliának persze nem különböző, családon belüli tisztségek jelöltjei, hanem a következő lehetőségek kell választania: 1. elmennek pihenni néhány napra 2. elutalják a tandíjakat az iskolának 3. fizessék be a dupla villanyszámlát és a gyerekek menzáját, 4. a családfő vegyen bérletet, hogy el tudjon menni dolgozni az SBO-ra.

A beszámolót író szakdolgozó állítása szerint „mélyen az eddigi legrosszabb” fizetését kaphatta kézhez hétfő reggel – annak ellenére, hogy most kellett volna megérkeznie annak a még szeptemberben beígért, részleteiben októberben véglegesített béremelésnek, amellyel az ott dolgozók drámai mértékű elvándorlását, egyben az SBC összeomlását igyekezett elkerülni az intézmény vezetése.

Egy másik szakdolgozó hétfő reggel ugyancsak arra panaszkodott, hogy nem kapta meg az ígért béremelést, de információink szerint az orvosoknak ígért pluszpénzek sem érkeztek meg maradéktalanul: a sürgősségi és szakorvosok megkapták az emelést, az osztályon dolgozó több mint tíz szakorvos-jelölt, illetve rezidens azonban nem. Sőt, egyikük állítása szerint a korábbinál is alacsony bért kapott októberre, noha sem szabadságon, sem betegállományban nem volt a hónapban.

A teljes cikk

(forrás: hvg.hu)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink

  • learn more Anesztéziai szövődmények megelőzése és kezelése

    A jó aneszteziológus – mint minden más orvos – állandóan a „nil nocere” gondolatával dolgozik. A „nehogy...

  • learn more A magyar bridzs krónikája

    A szerző előszava A bridzskönyvek legnagyobb része egyfajta tankönyv, mely a licit, a lejátszás vagy az ellenjáték területén próbál meg...

  • learn more Belgyógyászati diagnosztika

    Az orvostudomány fejlõdése folyamán világossá vált, hogy a gyógyítás és a bajmegelõzés leghatásosabban a kórokláncolat (etiológia,...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Tünet-ok-kezelés

    A könyvet, a piacon található „gyógyszerismertető” kiadvá­nyok­tól eltérően, gyakorlati terápiás tanácsadóként állítottuk össze, ami...

  • learn more S.O.S. Daganat! - Párbeszéd a daganatos betegségekről

    Hiánypótló interjúkötet betegeknek, hozzátartozóknak  és  orvosoknak tévhitekről, félelemről,...

  • learn more Funkcionális anatómia (9. kiadás)

    A Funkcionális anatómia tankönyv 9. kiadása igyekezett megőrizni mindazt az értéket, ami az előző kiadásokban felhalmozódott és...

  • learn more Flow - Az áramlat. A tökéletes élmény pszichológiája - Az elme kerekei

    A Flow a tökéletes élmény pszichológiájának eredeti, legátfogóbb kifejtése....

  • learn more Gyermekbántalmazás

    A bántalmazott gyermekek védelme érdekében kiemelt fontosságú az esetek korai felismerése, a védő intézkedések mielőbbi megtétele. Könyv célja, hogy...

  • learn more A szem fénytörése

    Az 1922-ben megjelent könyv már akkor is hiányt pótolt a szem fénytöréstanának összefoglalásában. A szemorvos a szemmel inkább mint szervvel szeretett...

  • learn more Delfi örökösei - Önismereti csoportok – elmélet, módszer, gyakorlat

    Végre megjelent a hetedik kiadás! Ami – néhány kisebb javítástól eltekintve – azonos...

  • learn more Az EKG helyes értelmezése

    Az EKG a leggyakoribb vizsgálatok közé tartozik, ezért is igen fontos az eredmény helyes értelmezése és annak alapján a legmegfelelõbb teendõk...

  • learn more Akadémikus portrék - Ligeti Erzsébet - sejtélettan-kutató

    A könyv Herzka Ferenc dokumentumfilm-rendező, szerkesztő által készített portréfilm szövegéből...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Az agy érzelmi élete

    Vajon miért van az, hogy egyes emberek nagyon gyorsan helyrerázódnak egy-egy kudarc után, míg másokat sokáig emészt a kétségbeesés? Miért van az,...

  • learn more A fogyasztóra hangolva

    A fogyasztók dühösek, nagyon dühösek! A válság zűrzavarában nyugtalanok és rosszkedvűek: úgy érzik, hogy becsapták és magukra hagyták őket....

  • learn more Ars neurologiae

    Régiesen szólva, idegorvos vagyok. Bármit tanultam vagy csináltam ezen kívül, a világ látását számomra a foglalkozásom határozza meg. Mielőtt...

  • learn more Diszlexia, a specifikus tanítási zavar

    A diszlexia, mint valami járvány terjed. Lassan minden ötödik diákra ráakasztható ez a diagnózis. Ami néhány évtizeddel...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...