hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Érdemes védőnőket keresnek

Várja a jelöléseket a 2012 Év Védőnője díjra a Magyar Védőnők Egyesülete, a 2011-ben alapított elismeréssel a szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtó szakemebereket díjazzák – írja az MTI.

Négy kategóriában lehet benyújtani a szervezethez a jelöléseket: egy kistelepülést, egy közepes méretű települést és egy nagyvárost ellátó védőnőt lehet felterjeszteni, valamint védőnői tanácsadói közösségre is várják a szavazatokat - adta hírül közleményben az egyesület. A jelöléseket a védőnőről, vagy tanácsadói közösségről szóló leírás formájában várja a szervezet, a megküldött történetek alapján szakmai zsűri választják ki a díjazottakat.

A védőnők számos területen segítik a családokat: jelen vannak a gyermekvárás időszakában, az újszülött fogadásakor, a családi élet kialakításánál, a gyerekek óvodába, iskolába menetelénél. A területi védőnők a várandósok és gyereket nevelők körében, az iskolavédőnők az oktatási intézményekben végzik munkájukat, a kórházi védőnők pedig a szülészeteken, újszülöttosztályokon dolgoznak, és a várandós, gyermekágyas anyák ellátásában vesznek részt. Az ÁNTSZ szervezetében működő Családvédelmi Szolgálat védőnői képesítéssel rendelkező munkatársai többek között az oktatási intézményen kívüli családtervezési ismeretek terjesztésében vesznek részt, a nehéz helyzetben lévő várandós anyákat segítik, illetve a terhességmegszakítás előtti és utáni tanácsadásban tevékenykednek.

(Itt jelölhet, s találhat további részleteket)

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink