hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Emmi: az állami kórházak felújításához biztosítottak a források

Magyarország kormánya biztosítja az állami fenntartású, közfinanszírozott kórházak felújításával kapcsolatos beruházások második üteméhez a szükséges forrást, közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.

A minisztérium Kásler Miklós miniszter iránymutatásainak megfelelően kiemelten kezeli az Egészséges Budapest Programot: ezúttal 17 fővárosi székhelyű kórházat újítanak fel, amihez 60 milliárd forintot bocsátott rendelkezésre a kormány, közölték. A projekt bővítése kilenc, már az első ütemben is szereplő kórházat érint, továbbá két új intézmény, a váci Jávorszky Ödön Kórház és a kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórház is részt vesz a felújítási programban. Ezáltal az összes felújítandó alapterület 300 994 négyzetméterre növekedett, írták.

"A felújítás során megtörténik a kijelölt esztétikailag kifogásolható épületek, épületrészek bontása, valamint a recepciós pultok kialakításához szükséges alapinfrastúktúra kialakítása és biztosítása. Megvalósul a műtők légtechnikai berendezéseinek felmérése, tisztítása, felújítása, szükség szerinti kialakítása". A nagyszabású felújítás során kiépítik a kórházakban a wifi-hálózat működéséhez szükséges optikai gerinchálózatot is, olvasható a közleményben.

A kormány 14,805 milliárd forint forrást biztosít a kórházfelújítási program második üteméhez, írták.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink