hirdetés
2024. április. 18., csütörtök - Andrea, Ilma.

Elvész az egészségügyi dolgozók harmada

A magyarországi egészségügyi dolgozók csaknem harmada külföldön dolgozik, vagy Magyarországon él ugyan, de elhagyta a pályát – jelentette be egy szegedi tanácskozáson a Magyar Kórházszövetség elnöke. Svébis Mihály ugyanakkor hangsúlyozta, nem a pénz az elsődleges a pályaelhagyóknál vagy a kivándorlóknál, hanem ennél sokkal fontosabbak a munkahelyi körülmények, a gyógyítás szabadsága – közölte a Hír TV.

Nem elsősorban az alacsony fizetés miatt mennek külföldre a fiatal egészségügyi szakemberek –véli a Kórházszövetség elnöke. „Csak embernek szerettük volna érezni magunkat a munkahelyünkön. Ezt egy rezidens kolléga mondta, aki jelenleg már nem dolgozik Magyarországon. Ezzel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a külföldre távozó orvos kollégáknál nem a bér az elsődleges. Ez minden egyes felmérésben legalább a 4., 5., 6. helyen. A munkahelyi légkör, a munkahelyi körülmények, a gyógyítás szabadsága, ezek az elsődlegesek” – mondta Svébis Mihály.

A bíróság április végén kötelezte az Emberi Erőforrások Minisztériumát, hogy 15 napon belül hozza nyilvánosságra a kórházi fertőzéses eseteket, de ez máig sem történt meg. Svébis Mihály biztos benne, hogy nyilvánosak lesznek az adatok, de szerinte a félelem csökkentése érdekében el is kellene magyarázni az embereknek, hogy mi áll az adatok mögött.

„Ezek közérdekű adatok, ezeket nyugodtan az emberek tudomására lehet hozni. Nekem egyetlen problémám van ezzel kapcsolatosan, hogy megfelelően tudják kiértékelni az emberek. Meglátják az adatokat, és lehet, hogy megrettennek. Míg, hogyha elmagyaráznák nekik, hogy ezek mögött az adatok mögött mi van, akkor lehet, hogy nyugodtabbak lennének” – tette hozzá Svébis Mihály.

A Kórházszövetség elnöke előadásában azt is hangsúlyozta, a kórházi fertőzések száma akár 70 százalékkal is csökkenthető lenne, ha elegendő képzett ápoló dolgozna az egészségügyi intézményekben.

(forrás: Hír TV)
hirdetés

Könyveink