hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

Életet mentettek a FINA orvosai

A FINA Masters világbajnokságon egy 65 éves sportolónak levezető úszás közben leállt a szíve és elsüllyedt a vízben, számol be az Origo.

Fél perc múlva már az orvosi szobában volt, és megkezdték nála az újraélesztést, ekkor csak 5 százalék esélye volt a túlélésre – mondta Merkely Béla, a FINA Orvosi egészségügyi ellátásért felelős vezetője az Origonak. A szívritmusát helyre tudták állítani, de a helyszínen elvégzett ultrahang vizsgálat a szív összehúzódásának súlyos zavarát mutatta, ezért egy speciális mechanikus eszközzel, folyamatos újraélesztés mellett a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára vitték. Ott már várta a kardiológus, aneszteziológus, szívsebész és érsebészcsapat.

Az egyetlen esély az, ha műszívre tesszük – magyarázta Merkely Béla. A mellkasát folyamatosan nyomó eszközt műszív terápiára cserélték, ez az eszköz forgatja a vért a szervezetben és közben oxigénnel dúsítja, ezzel elérhető lett, hogy a fontos szervekbe folyamatosan áramoljon a vér.

Ezek után megkeresték a hirtelen szívhalál okát, ami infarktussal szövődött súlyos koszorúér-betegség volt, többszörös szűkületek és elzáródások voltak láthatóak. Nagyjából éjfélig tartott, mire stabilizálták a helyzetet, jelenleg a klinika intenzív osztályán van a férfi, állapota stabilabb, de még mindig súlyos. Túl van az első kritikus 24 órán.

(forrás: Origo)
hirdetés

Könyveink