hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Életet is menthet a megújult, automatizált és gyors diagnosztika

A méhnyakrákszűrést forradalmasíthatja a mélytanulási technológiára épülő képdiagnosztikai rendszer.

Gyorsabb, megbízhatóbb diagnózis, és szükség esetén hamarabb kezdődő kezelés – ezt tapasztalhatják majd a méhnyakrák-szűrésben résztvevő páciensek a Delta Services Kft., a Sightspot Network Kft. és a Debreceni Egyetem új fejlesztésének köszönhetően. A konzorcium a Széchenyi 2020 programban kapott európai uniós támogatás segítségével egy olyan, mélytanulási technológiára épülő képdiagnosztikai rendszert alkotott, amely digitalizálja a hagyományos kenetmintákat, ezeket feldolgozza, és azonosítja az esetleges rákos sejteket. A technológia elterjedése a várakozások szerint összességében a hazai ellátás javításához is hozzájárul majd.

Hazánkban évente 250-400-an halnak meg méhnyakrákban. Ez a daganatos betegség az okok között a kilencedik helyen áll a magyar nők halálozásában. A halálozási aránnyal európai viszonylatban a hátsó harmadban helyezkedünk el. A méhnyakrák egyáltalán nem ritka betegség, és ha időben felfedezik és kezelik, végzetes kimenetelének esélye 70 százalékkal csökkenthető. Ehhez természetesen jól működő citológiai szűrésre van szükség. Ahhoz, hogy a túlélési arány növekedjen, a védőoltáson túl nagymértékben hozzájárulhat a szűrési stratégia módosítása és a minőségellenőrzés, tehát a negatív esetek újraszűrése, a fals negatív esetek kimutatása. Nem elhanyagolható szempont persze az sem, hogy az érintettek valóban elmenjenek a vizsgálatokra, ebben is segít, ha az – ugyan minimális kényelmetlenséggel járó – vizsgálat gyors, pontos diagnózist ígér.

A szervezett méhnyakszűrésre háromévente jogosultak a 25 és 65 év közötti nők. Ez évi 700-800 ezer, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által finanszírozott vizsgálatot takar. A magánellátás adatairól nem állnak rendelkezésre pontos adatok, de a becslések szerint a szűrésszám itt is hasonló nagyságrendű lehet. A méhnyak rákmegelőző állapotainak sejtalapú szűrése a szakmai minimumfeltételeket teljesítő citopatológiai laboratóriumokban történik.

A jelenlegi elvárások szerint a szűrővizsgálatok eredményeinek 2-4 hét alatt kell megérkezniük. A minták kettős értékelése jelentős humán erőforrást igényel, ez költségessé és időigényessé teszi az eljárást. A módszer így jelenleg nem egységes idehaza. A minták szűrésénél azonban a mesterséges intelligencia támogatását is integráló, új szoftverek komoly segítséget adhatnak a döntéstámogatásban, a minőségellenőrzésben, illetve utóbbi felgyorsításában. Ez valósult meg most egy magyar fejlesztés keretében.

A Delta Services Kft. – ami 2022 januárjától a Delta Csoport tőzsdén jegyzett vállalatának, a Delta Technologies Nyrt-nek a tulajdona –,a Sightspot Network Kft. és a Debreceni Egyetem egy olyan, mélytanulási technológiára épülő automatikus képdiagnosztikai rendszert fejlesztett ki, amely alkalmas a méhnyakrák jeleinek felismerésére a hagyományos előkészítésű keneteken (ún. Papanicolaou keneteken). A rendszer lefedi a citológiai kenetek vizsgálatának teljes folyamatát a kenetek digitalizálásától a digitalizált képek feldolgozásán keresztül, egészen a digitalizált kenetminta elemzéséig. A módszer tehát emberi munka igénybevétele nélkül képes detektálni a digitalizált keneteken az elváltozásokat mutató sejteket, ezzel tehermentesítve a szakellátásban résztvevőket.

A konzorciumnak a fejlesztéshez 556,64 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást ítéltek meg a Széchenyi 2020 program keretében megjelent, „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című pályázati kiíráson. A projekt Debrecenben valósult meg: az egyetem, a debreceni székhelyű Sightspot Network, és – a tőzsdén is jegyzett Delta Technologies leányvállalata – a Delta Services Kft. hármas együttműködésében. A magyar fejlesztés a várakozások szerint jelentősen csökkenti a klinikai szakértők terhelését, gyorsítja a diagnózis felállítását, és lerövidíti a kezelésig eltelt időt. Mindez összességében az ellátás javulásához is vezet majd.

(forrás: BUZZWORD Strategies )
hirdetés

Könyveink