hirdetés
2024. április. 16., kedd - Csongor.

(Egyre) hosszabbak egyes várólisták

Egyre többet kell várni bizonyos műtétekre, miközben a kormány a várólisták rövidüléséről beszél, közli a Hír TV.

A kormány 2013-ban indította el a várólista-csökkentési programot – idézte fel a héten Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára összegezte: 2017-ig több mint 17 milliárd forint többletforrást biztosítottak a várólisták mérséklésére.

Rétvári szerint nemcsak a lista hossza csökkent, hanem a várakozási idő is. „Úgy gondoljuk, hogy ez a várólista-csökkentési program azért is sikeres, hiszen a kiszámíthatósággal, az átláthatósággal és a gyorsabb műtétre kerüléssel az állami egészségügybe vetett bizalmat is erősítette az emberekben” – mondta az államtitkár.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő várólista-nyilvántartása szerint az elmúlt egy évben több ellátás esetében megfordult a kedvező trend. Kilenc olyan betegségtípus is van, amelyeknél a műtétre a most jelentkezőknek többet kell várniuk, mint azoknak, akik egy évvel ezelőtt kerültek a várólistára. Például az egyes gerincstabilizáló műtétre szorulók tényleges várakozási ideje 29-ről 37 napra emelkedett egy év alatt. De hosszabb várakozásra számíthatnak  a mandulaműtétre, illetve egyes prosztata- és nőgyógyászati operációra szorulók is.

További részletek és videó a honlapon

(forrás: Hír TV)

cimkék

hirdetés

Könyveink