hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Egyetemi szuperkórház

Kompromisszumra jutott Cserháti Péter miniszteri biztos és az SE a harmadik, dél-budai centrum kialakításának lehetőségéről – írja az InfoRádió.

A Semmelweis Egyetem korábban azt szerette volna, ha az egységes budapesti egészségügyi ellátás érdekében az országos egészségügyi intézmények és a fővárosi kórházak irányítása is hozzá kerül, de végül az a megoldás született, hogy az intézménynek az oktatásban lesz kiemelkedő szerepe, vagyis jelentősen növelheti a külföldi hallgatóinak számát, a nemzetközi egyetemi rangsorban pedig presztízsét – értesült az InfoRádió.

Ehhez megkapja az M1-es, M7-es bevezető szakaszánál kijelölt területen, a Dobogón majdan épülő egészségügyi komplexumot, amelyet saját osztályaival tölthet fel, így például odaviheti a belgyógyászatot, sebészetet, kardiológiát, és mivel traumatológiája nincs, kiegészítésképpen megkapja a Merényi kórház traumatológiai kapcitását.

A tervek szerint a dél-budai centrumban nem lesz hely ezer ágynak, ahogy korábban arról szó volt, csak 600-700-nak. Az egyetem az átalakításokhoz kormányzati forrást kap egy belső átcsoportosítás révén, a 150 milliárd forintos oktatási intézményi fejlesztés és a 350 milliárd forintos Egészséges Budapest program összesimításával.

(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink