hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Egészségügyi témájú előterjesztések a kormány előtt

A sürgősségi és az alapellátásról, valamint az öt nemzeti egészségprogramról már elkészültek az előterjesztések – mondta Kásler Miklós az InfoRádió Aréna című műsorában.

Az alapellátás megerősítése lehet a sürgősségi osztályok tehermentesítésének egyik alapja – erről beszélt az emberi erőforrások minisztere. A sürgősségi részlegekről szóló javaslat már elkészült, de a kormány még nem fogadta el – mondta Kásler Miklós az InfoRádióban.

A kórházakban diszpécser-szolgálat működne, ahol a beteg elsőként bejelentkezne, majd ott célirányosan irányítanák a kórház azon részlegére, ahol a megfelelő ellátás történik. A tárcavezető szerint a jelenlegi 5-6 órás sorokat a negyedére lehetne így csökkenteni.

Kásler Miklós fontosnak tartja a magán- és az állami egészségügyi ágazat szétválasztását, ehhez szerinte jogilag és szakmailag is rendezett viszonyokra van szükség. Erről cselekvési sorozatot kell kidolgozni, amely első része hamarosan a kormány elé kerülhet. Hozzátette, hogy a hálapénz rendszert is minél hamarabb meg kellene szüntetni.

„Előnye nincs, de hátránya annál több” – fogalmazott. Ennek feltétele olyan jövedelmi viszonyok kialakítása, amely megfelelő életkörülményeket teremt az orvosoknak, a nővéreknek, az asszisztenseknek, az ápolóknak és a kisegítő dolgozóknak egyaránt – tette hozzá. „Nyilvánvalóan, hogy a teljesítményt valamilyen formában viszonozni kell.”

A miniszter emlékeztetett arra, hogy az öt önálló népegészségügyi program idejében elkészült. Mint mondta: ezek alapján rajzolódik ki a magyar egészségügyi struktúra. Az öt betegségcsoport ellátásához a kórházakban a megfelelő osztályokat, részlegeket és egységeket kell létrehozni. A népegészségügyi program „azt jelenti, hogy mindent köré rakunk az öt kiemelt betegségcsoportnak, ami előfordulhat a magyar egészségügyben” – jegyezte meg Kásler Miklós.

A terv kidolgozását a tisztiorvos és hivatala 3-4 héten belül elkészíti – ígérte. Kásler Miklós hangsúlyozta, hogy ha meghatározták a különböző egészségügyi szintek tevékenységét, akkor lehet ehhez hozzárendelni a finanszírozást, az eszközöket és a dolgozókat.

(forrás: InfoRádió)
hirdetés

Könyveink