hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Egészségügyi szóvivőképzés

A Soproni Egyetem (volt Nyugat-magyarországi Egyetem) egészségügyi szóvivő és kommunikációs tanácsadó szakot indít 2017. szeptemberétől.

A szóvivőképzés két féléves, Budapesti helyszínű, teljes értékű egyetemi diplomát ad sikeres elvégzését és az államvizsgát követően.

A program célja jól képzett, hatékonyan kommunikáló, a korszerű egészségügy és az intézmények értékeit, érdekeit, a szakmai munkát a különböző a társadalmi csoportok, (ön)kormányzati szervek és hatóságok felé megjeleníteni tudó, a célcsoportok számára fontos információkat közvetlen és közvetett formában (a helyi és országos médiumok segítségével) eljuttatni képes szóvivők képzése. Olyan specialistákat képeznek, akik képesek a hazai és nemzetközi és ágazati intézmények, szakmai érdekképviseletek, civil szervezetek külső kommunikációjának tervezésére, koordinálására és megvalósítására, konfliktusaik kezelésére, valamint különböző rendezvényeik megszervezésére.

Jelentkezhetnek: felsőfokú képzettséggel rendelkezők, egészségügyi gyakorlattal rendelkezők, előzményként elfogadható szakok: orvos- és egészségtudomány, társadalomtudomány, jogi és igazgatási, pedagógusképzés, művészeti, művészetközvetítési, műszaki, informatikai, természettudomány, bölcsészettudomány, nemzetvédelmi és katonai, agrártudomány, sporttudomány képzési terület mesterképzési vagy egyetemi szakjai.

Jelentkezési határidő: Az on-line jelentkezési lap kitöltésének és a rendelkezésre álló dokumentummásolatok beküldésének határideje a 2017. szeptemberi kezdéssel induló szakirányú továbbképzésekre: 2017. augusztus 28.

Bővebb információk ITT.

hirdetés

Könyveink