hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Egészségpiac: a Facebook ugrani készül

A Facbook az elmúlt hónapokban több iparági szereplővel is tárgyalt és felállított egy K+F csapatot is, amelynek feladata új egészségügyi alkalmazások előkészítése – írja a Bitport.

A Reuters tudósítása szerint a folyamat egyik katalizátora a szervdonor program sikere volt. Ezt a Facebook 2012-ben indította útjára, és egyelőre húsz országban érhető el. Az európai államok közül Belgiumban, Dániában, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Írországban, Németországban, Norvégiában, Svédországban és Svájcban lehet csatlakozni a programhoz. A Facebook abban segít, hogy felhasználói közül minél többen jelentkezzenek – természetesen a programhoz csatlakozó ország hivatalos szervdonációs szervezetén keresztül – donornak. Egy amerikai transzplantációs szaklap tavaly nyári tanulmánya szerint az Egyesült Államokban sokszorosára emelkedett a donornak jelentkezők száma: több mint 13 ezernek jelentkeztek a programba a Facebookon keresztül tavaly júniusig

A másik katalizátora a lépésnek az volt, hogy a felhasználók megosztásainak vizsgálatából kiderült: egyre többen osztanak meg egészségügyi állapotukról információkat, illetve kérnek segítséget más, hasonló problémákkal küzdő emberektől.

A Reuters forrása szerint a felhasználók gyanakvó hozzáállását a cég úgy kerülné ki, hogy más név alatt hozná ki egészségügyi alkalmazásait. Erre az ötletet állítólag az Instagram adhatta, ugyanis egy a Facebook megrendelte piackutatásból kiderült: a felhasználók jelentős része nem tudta, hogy a fényképmegosztó már egy ideje a Facebook tulajdonában van – olvasható a bitport.hu-n.

(forrás: Bitport.hu)
hirdetés

Könyveink