hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

EESZT: fennakadás nincs, hibajavítás van

Volt, aki novemberben dobta be a törölközőt a szoftvergyártók közül – hangzott el az IME egészségügyi szaklap szerdai konferenciáján, ahol a rendelőkben és gyógyszertárakban négy hónapja használt Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térrel (EESZT), azon belül is az e-recepttel szerzett tapasztalataikról beszéltek az érintettek. A PharmaOnline tudósítása.

Ha többletmunkát nem okoz, nem lesz baj – ezzel a gondolattal vágott bele tavaly ősszel az EESZT használatába dr. Rosta László felsőrajki háziorvos, aki szerint a felhőalapú struktúra tökéletesen működik november vége, december eleje óta. A fenntartásért és üzemeltetésért felelős Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) részéről mindvégig segítőkészséget tapasztalt, inkább a kommunikációval akadt némi probléma. A két vegyes praxist üzemeltető doktor példaként említette, hogy bár már negyedik hónapja használják az EESZT-t, nemrégiben kapott arról értesítést, hogy hamarosan a betegtájékoztató szóróanyagot küldenek, amelyet a rendelőben tud majd osztogatni a pácienseinek. Ahogyan a betegeknek, úgy az egészségügyi személyzetnek sem volt információja a bevezetést megelőzően az EESZT-ről, pedig néhány rövid üzenettel gördülékenyebbé tehették volna az indulást – jegyezte meg Rosta László.

Mint lelkes felhasználó, szeptember 1-jétől szeretett volna csatlakozni az EESZT-hez, azonban az ehhez szükséges oktatási anyagok csak 21-én érkeztek meg a praxisba – folytatta a beszámolót a háziorvos, felidézve, hogy onnantól kezdve viszont szorgalmasan írta a rendszerben az e-recepteket – csakhogy nem volt a környéken gyógyszertár, amely fogadni tudta volna azokat.

Míg az EESZT a rendszer élesítése után állt csak le néhány napra, azóta fennakadás nélkül működik, a medikai szoftverek illesztésével több probléma is akadt. Bár a háziorvosi szoftvergyártók fejlesztőinek többsége jól vette az akadályokat, volt, aki novemberben bedobta a törölközőt, mert nem tudta teljesíteni az EESZT-hez való csatlakozás követelményeit. Ez azt jelentette, hogy az érintett praxisoknak menet közben még szoftvert is kellett váltaniuk – mondta az orvos.

Fotó: 123rf
Fotó: 123rf

Egy átlagos praxisban két-háromezer receptet írnak fel havonta, így „minden perc számít”, azonban az EESZT nem akadályozza, és nem lassítja a háziorvosi rendszerek működését – hangsúlyozta az orvos, aki összesen nyolc zalai kistelepülésen látja el a betegeket, azonban az EESZT a legkisebb faluban is fennakadás nélkül működik. Az e-receptmodul azért is nagyon hasznos, mert követhetőek a beteg gyógyszerkiváltási szokásai, ami döntően befolyásolja a terápiát. Az EESZT használata óta az is kiderült Rosta László számára, hogy betegei szeretnek „vándorolni” orvostól-orvosig, viszont rendre megfeledkeznek arról, hogy őt tájékoztassák a másutt felírt készítményekről, ám a rendszer biztosítja a követhetőséget, és ez vonatkozik a nem támogatott patikaszerekre is.

Hiányolta viszont a háziorvos a gyógyászati segédeszközök (gyse) elektronikus rendelhetőségét, és megjegyezte azt is, hasznos lenne az e-recept mellé tájékoztatót és indentát csatolni, amelyhez mind az orvos, mind pedig a beteg hozzáfér, illetve változtatni kellene az azonosítási rendszeren; az e-személyi helyett jobb lenne egy „kevésbé elhagyható” azonosító, mint például az ujjlenyomat – zárta Rosta László.

Elsődleges az üzembiztos működés

A szoftvergazdák a patikákban sem nyújtottak egyenletes teljesítményt – jegyezte meg Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK) elnöke, megerősítve viszont az előtte szóló háziorvos szavait hozzátette: az ÁEEK minden problémára készségesen reagál. A gyógyszertárakban elsődleges cél az üzembiztos működés feltételeinek biztosítása, aminek feltétele, hogy folyamatos kapcsolat legyen a gyógyszertár és az EESZT között, rövid legyen az adatátviteli idő, és mielőbb tárják fel és szűrjék ki a működési zavarokat – sorolta az elnök, emlékeztetve, hogy december 15-éig valamennyi patikának csatlakoznia kellett a térhez, hiszen azóta csak az e-recept számolható el. Azonban nem lehet a gyógyszerészeket büntetni azért, ha rajtuk kívülálló okokból nem használható az e-recept modul – jelezte Hankó Zoltán.

A decemberi határidő után számos jelzés és panasz érkezett az MGYK-hoz és az ÁEEK-hoz, az ezek alapján készült 18 oldalas problémalistát február 12-én az Emmi-ben tekintették át az érintett szervezetekkel együtt. Ezek között szerepelt, hogy az orvosok csatlakozási és együttműködési szándékát ösztönözni kellene, és egységesítésre szorul az e-recept és a felírási igazolás adattartalma. Amellett, hogy a rendszer magában rejti a többszörös kiváltás kockázatát, rendezetlen a magisztrális készítmények rendelése, kiadása és elszámolása. Ahogyan Rosta László, úgy a kamara elnöke is megemlítette, hogy a patikákban sem kapnak visszajelzést arról, ha a gyógyszertári rendszer és a tér között megszakad a kapcsolat.

A problémák közül jó néhány sürgős megoldásra vár, ide tartozik a biztonságos elszámolás a társadalombiztosító felé, a kézi gyógyszertárak elszámolásának rendezése, a recept javítás technológia felülvizsgálata, mert gyakorta előfordul, hogy a javítandó vény kiváltásakor az orvos nem elérhető, hogy javítsa azt, ami fennakadást okoz az expediálásban. A gyógyszerészkamara is szorgalmazza a gyse-rendelés mihamarabbi felvételét a rendszerbe, az egyenszilárdságú működtetéshez és expediáláshoz elengedhetetlen, hogy a vényíró programok és a gyógyszertárak azonos törzzsel működjenek. Az elnök emlékeztetett arra is, számos teendőt kell még végrehajtani a május 25-én hatályba lépő európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) zökkenőmentes bevezetéséhez is.

Hibajavítás akkreditációval

Az EESZT állja a sarat – nyitotta előadását Szabó Bálint, az ÁEEK EESZT kialakításáért és fenntartásáért felelős főosztályvezetője, aki sorolta: háromezernél több gyógyszertár, 5400 háziorvosi praxis és száznál több fekvőbeteg intézmény csatlakozott a térhez. A járóbeteg-szakellátók csatlakozása még folyamatban van, mintegy hatvan szolgáltató még nem tudott eleget tenni a kapcsolódás feltételeinek. Mindeközben az EESZT 800 ezer e-receptet kezel naponta, ami egyes időszakokban 1,2 millióra is felkúszik.

Bár az orvosok egyelőre valóban nem jeleskednek az e-recept felírásában, ezt az ÁEEK adatai is igazolják, de egyre jobbak a mutatók, a receptek 60 százaléka már elektronikusan érkezik a gyógyszertárakba. Az elektronikus vény bevezetését megelőzően a géppel írt rendelvények aránya 80 százalékos volt, ezt az elméleti maximumot szeretnék most elérni az EESZT-ben is – jegyezte meg a szakember.

A szoftverbeszállítók gyorsan javítják a felmerülő hibákat – tapasztalják a fenntartónál, ahol úgy döntöttek, nem csupán a csatlakozáskor, hanem évente kétszer fogják akkreditálni a szoftvergyártókat, az alkalmassági felülvizsgálat ezúttal nem a megfelelésre, mint inkább a menetközben felmerülő hibák javítására, és az új fejlesztések befogadására fókuszál majd.

Az év elején eszközölt állampolgári modulfejlesztéseknek köszönhetően az e-recept kiváltásánál már a beteg is használhatja az e-személyijét, az EESZT állampolgári felületén immár valamennyi, a kezelése során keletkezett adathoz, dokumentumhoz, köztük a felírt e-receptjeihez is hozzáfér, emellett már dolgoznak a meghatalmazási rendszer bővítésén. Mint azt Szabó Bálint megjegyezte, tapasztalták, hogy a lakosság bizonytalanná vált az EESZT bevezetése óta, hiszen nem tudják, hogy változott-e valami az ellátás menetében. Ezt korrigálandó készítették el azokat a szórólapokat és plakátokat, amelyeket folyamatosan eljuttatnak a rendelőkbe.

Belevágtak az EESZT legnagyobb hatású fejlesztésébe is, ami a mobil- és telemedicina eszközök csatlakozását teszi majd lehetővé. Az adatokat ellenőrzött felületen keresztül lehet betáplálni a térbe, az információk orvosi validációval kerülhetnek a rendszerbe, így csak az ellátás szempontjából valóban releváns adatok lesznek elérhetőek és felhasználhatóak.

(forrás: PharmaOnline)
hirdetés

Könyveink