hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Ebola: két forgatókönyvvel számolnak

Az Oxfordi Egyetem tudósai szerint Nyugat- és Közép-Afrika 15 államában ütheti fel a fejét az Ebola-vírus, további 70 millió embert veszélyeztet a fertőzés.

A kutatók tanulmányukban összehasonlították a korábbi Ebola-járványok kitörését a vírus lehetséges terjedésével a denevérek és csimpánzok körében, hogy előrevetítsék, miként terjedhet el a járvány az óriási állatállományon keresztül.  Ez az első olyan tanulmány, amelyben a szakemberek megpróbálnak magyarázatot adni arra, hogyan terjedt el a testnedveken és véren keresztül fertőző Ebola-vírus Nyugat-Afrikában. Az általuk felrajzolt térkép szerint a Közép-Afrikai Köztársaságban, Kamerunban, Ghánában és 12 másik afrikai országban jelenhet meg a fertőzés, amely 2014-ban már majdnem 2300 halálos áldozatot szedett.

A szakemberek feltételezik, hogy számos denevérfaj hordozza a vírust kórtünet nélkül Nyugat-és Közép-Afrika őserdőin keresztül, terjeszti a betegséget más állatokra, amelyeket viszont egyes közösségekben leölnek és elfogyasztanak. Az oxfordi tanulmány szerint Elefántcsontparton, Gabonban, Angolában, Tanzániában, Togóban, Etiópiában, Mozambikban, Burundiban, Egyenlítői-Guineában, Madagaszkáron, és Malawiban is felütheti fejét a vírus.

"Térképünk felvázolja az Ebola-vírus valószínű bacilusgazdáit az állatállományban, és az jóval kiterjedtebb, mint korábban feltételeztük" - idézte Nick Goldingot, az Oxfordi Egyetem zoológiai tanszékének kutatóját a The Daily Telegraph brit napilap honlapja. Ez nem jelenti azt, hogy ezekben a térségekben a fertőzés az emberek körében is terjedni fog, csupán arról van szó, hogy az összes környezeti és epidemiológiai feltétel adott egy járvány kitöréséhez ezekben az országokban - magyarázta a szakember.

A kór által leginkább sújtott nyugat-afrikai ország, Libéria védelmi minisztere kedden arra figyelmeztetett, hogy az Ebola-járvány Libéria nemzeti fennmaradását fenyegeti. Brownie Samukai az ENSZ BT tagjai előtt kijelentette, hogy a betegség "úgy terjed, mint az erdőtűz, mindent elpusztítva, ami az útjába kerül".

A nagy nemzetközi hálózattal rendelkező, párizsi székhelyű Pasteur Intézet megerősíti a Nyugat-Afrikában pusztító Ebola-vírus elleni harcot, miután a különösen érintett Libéria segítséget kért. A "kivételesen súlyos" járványra való tekintettel a Pasteur Intézet párizsi központja és 25 országban található 32 intézménye egy olyan különítmény létrehozásáról döntött, amely összehangolja és megerősíti a kutatást és a szakértői munkát - közölte Christian Bréchot főigazgató. Ennek köszönhetően a professzor szerint három hónap múlva a jelenleginél pontosabb képe lesz a világnak az Eboláról. Mint hozzátette, két lehetőség merül fel: a járvány Libéria és Sierra Leone területén koncentrálódik, ami tragikus, de azt jelenti, hogy egy adott pillanatban magától meg fog állni. Vagy pedig elér más országokat is, ez esetben viszont sokkal bonyolultabbá válik a helyzet.

Az utazási korlátozások és a határlezárások, valamint a nemzetközi repülőjáratok felfüggesztése tekintetében Arnaud Fontanet professzor, a párizsi központban az újfajta betegségek epidemiológiai osztályának vezetője szerint a mérleg egyik serpenyőjében mindezek gazdasági hatása szerepel az érintett országokban (az ilyen intézkedések egyébként a legtöbb esetben csak néhány héttel késlelteti az elkerülhetetlent), miközben a másik serpenyőben a humanitárius segély eljuttatására tett hatások szerepelnek, ami viszont "kegyetlenül szükséges".

Sylvain Baize, a vírusos eredetű vérzéses lázas megbetegedések nemzeti központjának munkatársa szerint tény, hogy a Guineában megjelent Ebola változott, de "ez nem jelentős evolúció". Ugyanakkor "kevésbé tűnik fertőzőnek", a halálozási arány 50-60 százalék körül mozog, és a tünetek kevesebb vérzéssel járnak. Szerinte elsősorban a gyors és megbízható diagnosztikai teszt hiányzik, amellyel gyorsabban lehetne kiszűrni a betegeket. "A gyógyszeriparral együtt dolgozunk, szakértői szerepünk van a tesztek jóváhagyásában" - hangsúlyozta.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink