hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Döntöttek a lombikprogramról

A hvg.hu információi szerint már döntött a kormány a lombikprogram állami támogatásának kiterjesztéséről.

Bár az Emmi egészségügyi államtitkársága még múlt hét elején is azzal hárította el a lap kérdéseit, hogy "a jogszabály módosítása még folyamatban van”, azóta információik szerint megszületett a döntés, amely öt fontos ponton változtat az eddigieken.

A legfontosabb, hogy egy éven belül a duplájára – 6 ezerről 12 ezerre – emelik az államilag támogatott lombikkezelések (IVF-ciklusok) volumenkorlátját. Az állami programban részt vevők gyógyszertámogatása a jelenlegi 70 százalékról 90-re emelkedik, vagyis, míg az érintettek eddig a készítmények árának 30 százalékát fizették, a jövőben ennek csak harmadát, tíz százalékát kell fizetniük. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a mostani átlag 250-300 ezer forintos gyógyszerköltség helyett a jövőben 80-100 ezressel is "meg lehet majd úszni" egy-egy beavatkozást.

Előjegyzési naplót vezetnek be az intézményeknél, hogy látható legyen, hányan és hol várakoznak, hol van szükség még többletkapacitásra.. Eddig az első gyerekig lehetett részt venni az államilag támogatott programban, és fejenként 5 IVF-ciklust finanszírozott a társadalombiztosítás. Ez utóbbi nem változik, de az egygyerekes korlát megszűnik. A programban részt vevő, magyar állami tulajdonban lévő intézményeknek az eszközbeszerzését is támogatja a kormány, hogy a megemelt ciklusszámot ne csak papíron vállalhassák be, hanem a gyakorlatban is, írja a lap.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink