hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Csak egészség legyen...

"A káoszt nem lehet haladékkal orvosolni"

Sorra pukkadnak ki az ígéret-lufik az egészségügyben, miután a Fidesz nem tartotta be a szavát, hogy megsegíti az ágazatot, írja a Népszava.

"Mindent elárul az Orbán-kormányról, illetve a Szócska vezette egészségügyi tárcáról, hogy olyan rendszert hoztak létre, amelyben az állami kórházakat egy állami intézmény ellenőrzi, méghozzá ugyanaz a hatóság, amely dönt is ugyanezen intézmények finanszírozásáról" – mondta a lapnak Havas Szófia. A szocialista szakpolitikus szerint az ÁNTSZ ezt követően halasztást kér, mondván: olyanoknak adott néhány hónapja friss engedélyeket, akiket inkább nem ellenőriz, mert úgysem lennének meg a követelmények.

Havas szerint az is egyértelmű, hogy a Szócska-féle júliusi ellátási átszervezések csak fokozták a bajokat, így nem meglepő, de tragikus, hogy jelenleg nincs olyan kórház Magyarországon, ahol ne lenne legalább egy osztály, amely nem felel meg a törvényben előírt minimum személyi és tárgyi feltételeknek, vagyis ne küzdene eszköz-, gyógyszer-, orvos- vagy ápolóhiánnyal. A kórházigazgatóknak pedig nincs forrásuk, státuszuk arra, hogy a hiányzó szakembereket és műszereket pótolni tudják.

Ráadásul, tette hozzá, nyoma sincs semmilyen korábban ígért, sőt, az államosítás céljaként megjelölt beszerzési megtakarításnak: nem lett olcsóbb az energia, a gyógyszerszámla, sem az orvosi eszközök beszerzése. Így a magyar állami egészségügyben szinte napról napra kevesebb az eszköz, ami miatt sorra maradnak el a kórházakban az előre tervezett, nem sürgős, vagy annak nevezett műtétek, nőnek a várólisták, halmozódik a kórházi adósságállomány, sorolta Havas. Kiemelte: bebizonyosodott, hogy az állam nem jó gazdája az intézményeknek. Az államosítás nem hozott valódi struktúraváltást, az okozott káoszt pedig nem lehet különböző "haladékokkal" orvosolni – közli egyebek között a Népszava, amely a közelmúlt egészségügyi híreit elemzi.

(forrás: Népszava Online)
hirdetés

Könyveink