hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Cáfolja az EKI, hogy tartozna az Omninvestnek

Az influenza elleni oltóanyagot gyártó cég szerint, 1,4 millió adag újinfluenza elleni oltóanyag árát nem térítette meg számára az állam, ám ezt az EKI nem ismeri el. Az Omninvest eközben visszautalta a kétmilliárd forintot az államnak.

Az Omninvest szerint

A cég álláspontja, hogy tavaly a szezonális vakcina áráért négymillió adag pandémiás vakcina legyártására és beszállítására kötelezte a céget kijelölt szolgáltatóként a kormány, az ellenérték jelentős részét ugyanakkor csak hónapokkal később fizették ki nekik.

Továbbá a kormánnyal kötött szerződés az átadott négymillió dózis vakcinán felül további kétmillió dózis gyártására és átadására is kötelezte a céget. Ebből a mennyiségből viszont végül csak hatszázezer dózist vásárolt meg az állam az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézeten keresztül, így a fennmaradó mintegy 1,4 millió adag összes költsége azóta is a céget terheli - közölte az Omninvest.

A vállalat szerint a költségvetés csaknem tízmilliárd forintot takarított meg azzal, hogy a pandémiás oltóanyagot az Omninvest Kft.-től szerezte be. Hozzátették: az állam a szezonális influenza elleni oltóanyag árán, a világpiaci ár mintegy negyedéért vásárolta meg a 2009-es pandémia idején a H1N1-es influenza elleni oltóanyagot.

Az EKI máshogy emlékszik

Nagy Árpád, az EKI megbízott főigazgatója közleményében azonban határozottan cáfolta, hogy az állam tartozna az Omninvestnek 1,4 millió adag pandémiás vakcina árával.

Mint írta, az EKI tavaly október elején kötött együttműködési megállapodást az Omninvesttel a térítéses pandémiás oltóanyag szállítására, amely dokumentum az akkori tárca előírásainak megfelelően maximum kétmillió adag vakcina szükség szerinti leszállítására, illetve megvásárlására vonatkozó keretszerződés volt, amely teljes körű lehívási kötelezettséget az EKI számára nem tartalmazott.

Közölték, több tételben, de összességében 621.200 adagot rendelt meg a készletgazdálkodási intézet, és az ellenértéket a számlán feltüntetett határidőre teljesítette. A készletgazdálkodási intézet megbízott vezetője megjegyezte azt is, a vakcinagyártó cég eddig nem jelezte nekik követelését.

Az Omninvest elutalta a kétmilliárdot

Korábban több vizsgálat is megkérdőjelezte a jogosságát annak a kétmilliárd forintnak, amit a cég a H1N1 elleni oltóanyag fejlesztésére kapott támogatásként. Az Omninvest gyakorlatilag önmagát bízta meg a vakcinák  elkészítésével. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal napokon belül feljelentést tesz a cég ellen.

Az MR1 Kossuth Rádiónak nyilatkozott Németh Zsolt, a cég szóvivője, aki ismét felhívta a figyelmet arra a vállalat által már korábban is hangoztatott álláspontra, miszerint a kétmilliárd forint átutalása nem jelenti azt, hogy az Omninvest „bármilyen vádaskodást elismerne”.

Az MR1 Kossuth Rádió beszámolóját itt meghallgathatja!

(forrás: MTI, MedicalOnline, MR1 Kossuth Rádió)
hirdetés

Könyveink