hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Bocsánatot kért a Contergant gyártó cég

A hírhedt gyógyszer német gyártója most először, augusztus 31-én, 50 évvel a Contergan forgalomba hozása után bocsánatot kért attól a többezer embertől, akik a szer hatására rövid végtagokkal vagy teljesen végtagok nélkül születtek.

A Grünenthal GmbH főigazgatója azt mondta, hogy vállalatuk bocsánatot kér azoktól az anyáktól, akik az 1950-es és 1960-as években terhességük alatt Contergant (thalidomide) szedtek és gyermekeiktől, akik ennek folytán fejlődési rendellenességekkel jöttek a világra.

„Bocsássák meg, hogy majdnem 50 évig nem találtuk meg a módját annak, hogy Önökhöz forduljunk, mint egyik ember a másikhoz. Kérjük, hogy hosszú hallgatásunkat tekintsék a sokk jelének, amit az Önök sorsa kiváltott bennünk” – mondta Harald Stock.

Stock a vállalat székhelyén, Stolbergben, az egykori nyugat-németországi városban mondta el beszédét, s egy bronz szobrot is lelepleztek, amely azokat a gyermekeket szimbolizálja, akik a thalidomide miatt végtagok nélkül születtek. A szobor neve „a beteg gyermek”, de ez ellen a német áldozatok érdekképviseleti csoportjai tiltakoznak, mivel ma már minden áldozat felnőtt.

A Németországban Contergan néven forgalomba hozott gyógyszer hatásos nyugtató volt. A terhes nőknek főleg a reggeli rosszullét leküzdésére adták, de szedését a fejlődési rendellenességek hulláma követte Európában, Ausztráliában, Kanadában és Japánban. 1961-ben kivonták a forgalomból, és kiderült, hogy hatása nemcsak a végtagokat érinti, hanem károsodást okozhat a szemben, a fülben, a szívben, a genitáliákban és a belső szervekben is. Az Egyesült Államokban soha nem engedélyezték a thalidomide-ot a terhes nők számára.

Freddie Astbury, aki az angliai Liverpoolban él, karok és lábak nélkül született, miután anyja terhesen thalidomide-ot szedett. Az 52 éves férfi, a thalidomide-os túlélők angliai érdekképviseleti csoportjának tagja szerint a mentegetőzés hosszú évekkel elkésett. „Szégyen, hogy 50 évbe telt, hogy bocsánatot kérjenek. El vagyok képedve. A Grünenthal éveken át kitartott amellett, hogy semmi rosszat nem tett és nem volt hajlandó velünk tárgyalni” – mondja.

Astbury kifejtette, hogy a gyógyszergyártónak nemcsak az áldozatoktól kellene bocsánatot kérnie, hanem családjaiktól is, és emellett kompenzációt is fel kellene ajánlania. „Ideje lenne, hogy ne csak beszéljenek, hanem fizessenek is. Ahhoz, hogy én autót vezethessek, 50.000 fontért (kb. 18 millió Ft) kell olyan autót vennem, amelyben minden szükséges módosítás benne van. Sokaknak közülünk valamilyen specialista gondozására van szüksége, és ennek a költsége milliókra rúg” – mondta.

Astbury elmondta, hogy ő és más egyesült királyságbeli túlélők kaptak valamennyi pénzt az évek során egy olyan alapítványtól, amelyet a thalidomide brit forgalmazója létesített, de a Grünenthal soha nem volt hajlandó semmilyen megegyezésre. A vállalat évtizedeken át nem ismerte el felelősségét, mondván, hogy minden szükséges klinikai vizsgálatot elvégeztek, amit abban az időben elvártak tőlük. Stock most is megismételte ezt az álláspontot beszédében, mondván, hogy „az a szenvedés, amit a Contergan 50 éve okozott, egy olyan világban történt, amely egészen más volt, mint a mostani”, és a gyógyszeripar sokat tanult ebből a tragédiából.

„Amikor a Grünenthal kifejlesztette a Contergant, az akkor ismert tudományos tényekre támaszkodott, és minden olyan követelménynek megfelelt, amiket abban az időben az új gyógyszerek tesztelésével szemben támasztottak” – mondta.

A német áldozatok egy csoportja visszautasította a vállalat bocsánatkérését, mondván, hogy az túl kevés és túl késői. „A bocsánatkérés nem segít nekünk a mindennapi életben. Más dolgokra van szükségünk” – mondta Ilonka Stebritz, a Contergan Áldozatok Szövetségének szóvivője.

Ilonka Stebritz azt mondta, hogy Németországban 1970-ben született egy megállapodás, és ennek értelmében 150 millió eurós alapítványt létesítettek a mintegy 3000 német áldozat számára, de ha azt vesszük, hogy a várható élettartam 85 év, akkor ez a pénz nem elég. Sok más országban az áldozatok még mindig hiába várnak kompenzációt a Grünenthaltól vagy helyi forgalmazóiktól.

Júliusban egy ausztrál nő, aki végtagok nélkül született, jogi úton megegyezett egy többmilliós kompenzációban a Contergan brit forgalmazójával, de a Grünenthal nem volt hajlandó semmilyen megegyezésre. A per csak próbaper volt: több, mint 100 áldozat reméli, hogy a jövő évben érvényesíteni tudja követeléseit a bíróság előtt.

A thalidomide-ot ma is forgalmazzák, de csupán a myeloma multiplex, a csontvelőrák és a lepra kezelésére.

Dr. Weisz Júlia
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline, Yahoo! News)
hirdetés

Könyveink